Gasztro-turné Székelyföldön

Mindenmentes, nyers vegán gasztronómiai programsorozattal indította a nyarat Varga István. A Nyers Séf június első hetében két erdélyi településen tartott ételkészítő workshopot: Csíkszeredán és Marosvásárhelyen is most debütált, de mint kiderült, a sütés és főzés nélkül készülő ételek specialistájának híre már régen elért a Keleti-Kárpátokig.

A flekken, a miccs (mititei) és sült kolbász hazájában meglepően nagy volt az érdeklődés a 100%-ban növényi alapú, glutén- és laktózmentes ételek iránt. Csíkszeredán három egymást követő napon volt az ételkészítő tanfolyam és István Marosvásárhelyen is teltház előtt beszélt a tudatos táplálkozásról, valamint arról, hogyan lehet beépíteni a mindennapok étkezésébe a zöldségeket, gyümölcsöket és magvakat.

– Senkinek sem szeretném megmondani hogyan és mit egyen. A célom az, hogy megmutassam azoknak, akik nyitottak rá, hogyan fedezhetik fel újra a természetes táplálkozás szépségét. Arra mutatok lehetőséget, hogy miként változtathatunk az életünkön már önmagában azáltal, hogy tudatosabban étkezünk.  Öröm volt látni, hogy Erdélyben, ahol legendásan nagy hagyománya van a „húst hússal evésnek”, milyen kíváncsisággal és lelkesedéssel fogadtak. Az pedig külön megtiszteltetés, hogy az Ide süss! című, amatőr televíziós cukrászverseny győztese, Mihály Ági is eljött a programra, egyenes Székelyudvarhelyről – mesélte Varga István.

A vendégek megtudhatták miként színesíthetik étrendjüket a növényi alapanyagokkal, megismerhették István különleges receptjeit és ízelítőt kaptak az enzim- és vitamindús, friss, főzés és sütés nélküli ételek csodálatos világából.


A résztvevőket az összes workshopon különleges welcome drink, egy superfoodokkal gazdagított zöldturmix fogadta. A reggeli napindító turmix elkészítését István meg is mutatta, a menü további fogásai pedig a résztvevők aktív közreműködésével készültek: zöldségkrémleves, cukkinispagetti aszalt-paradicsomos zöldségraguval, mentás panna cotta, körözött és lenmagkenyér került a vacsoraasztalra.

A mostanában menzareformerként is emlegetett gasztro-szakember workshopjának Csíkszeredán a Jelen Juice Bár adott otthont. A város varázslatos gyöngyszeme, az egészséges táplálkozásra és tudatosságra nyitott emberek békés szigete elképesztően gazdag turmix, smoothie és juice kínálattal rendelkezik. A hely megálmodói és vezetői Borbáth Edith és lánya Noémi, akik fáradhatatlan odafigyeléssel és sugárzó szeretettel gondoskodnak mind a helyről, mind a vendégekről. Edit és családja számára egy nagy álom vált valóra azzal, hogy István náluk tartotta az első székelyföldi rendezvényét.

– Néhány éve jártam egy nyersételes rendezvényen és a Nyersétel Akadémián is voltam, ahol annak idején István volt a konyhafőnök, de akkor még nem ismertük egymást. Egy ideje viszont gondolkoztam már rajta, milyen jó lenne, ha a Jelen kínálatát nyersételes menüvel bővítenénk, és nálunk is lenne valamilyen rendezvény. Lám, a vágyam valóra vált! Azzal, hogy István három napon át itt nálunk vendégeskedett, új színt, új energiát hozott nekünk. Úgy érzem egy minőségi előrelépés történt a Jelen éltében. Istvánnal megbeszéltük, hogy ősszel megmutatja, hogyan készül a legendás nyers vegán töltöttkáposztája, szóval szeretettel várjuk vissza és a jövőben is tervezünk közös programokat – árulta el Edith, aki egyébként saját maga termeszti a zöld turmixokhoz szükséges leveleket és fűszernövényeket.

Bio mángold, spenót, sóska, lestyán, menta, kapor terem a kertjében, melyeket volt olyan kedves és felajánlott a székelyföldi workshopokhoz. A Jelen egyik különlegessége egyébként, hogy a lehető legtöbb alapanyag vagy saját termesztés, van helyi termelőktől származik.
Bárhol is jár a világban, a helyben termesztett, idényjellegű zöldségeket, gyümölcsöket István is előszeretettel használja, és mindig figyel arra, hogy a lehetőség szerint helyi kistermelőktől vásároljon. A csíki és a vásárhelyi ételek is többségében a helyi piacokon vásárolt finomságokból készültek.

Az ország Nyers Séféről kevesen tudják, hogy erdélyi felmenőkkel büszkélkedik.
– Csíkszereda szomszédságában, a Hargita hegyvonulat legmagasabb csúcsának, a székelyek Szent Hegyének is nevezett Madarasi Hargita közelében található Zetelaka. A kis székely faluból származik a nagymamám, így különösen nagy öröm volt, hogy őseim földjére visszatérve adhattam át tudásomat és ilyen módon árulhattam hozzá az itt élők egészségtudatosabb életéhez – mondta István.
A székelyföldi gasztro-roadshow megvalósítása Pánczél-Csata Tündének köszönhető, aki kevesebb, mint egy hónap alatt szervezte meg a közel egyhetes eseménysorozatot.
Szakmai partnerünk erdélyi útját nagy sajtóérdeklődés kísérte. A csíkszeredai programokról a helyi vezető hírportál és újság, a Hargita Népe, valamint az Liget egészségmagazin is beszámolt, a marosvásárhelyi tanfolyamról pedig a városi rádió tudósított.

A Marosvásárhely szívében található, nívós Piaf Caféban tartott workshop a korábbiakhoz hasonlóan testet-lelket tápláló, vidám hangulatú esemény volt.
– Felemelő élmény volt, hogy gyerekek is eljöttek a programra Marosvásárhelyen és Csíkszeredán is. Láthatóan nyitottak voltak a növényi táplálkozás iránt és szívesen segítettek, nagy lelkesedéssel vettek részt például az egyik legmókásabb feladatban, a cukkinispagetti elkészítésében. Mivel azt látom, hogy egyre több gyermek vesz részt a programjaimon és nyitottak a gasztronómia ezen ága felé, ezért azt tervezem, hogy a jövőben kifejezetten gyerek workshopokat is indítok – újságolt a Nyers Séf.
Ezeken a programokon a lurkók játékos formában kerülhetnek közelebb a természetes tápanyagokhoz, az egészséges ételekhez, a tudatos táplálkozáshoz, illetve egyszerű alaprecepteket sajátíthatnak el.


Az erdélyi programsorozaton is szóba került az István nevéhez főződő menzareform: a Debreceni Egyetem két menzáján ugyanis már laktóz- és gluténmentes nyers vegán ételek is kaphatók, lehetőséget adva ezzel az ételallergiásoknak, valamint a növényi táplálkozás híveinek, hogy elérhető áron jussanak számukra megfelelő ebédhez.
– A vendégek elmondták, hogy szívesen fogadnának a saját városukban is hasonló kezdeményezést, sőt kifejtették, hogy már a bölcsődében, óvodában is szükség lenne az ételkínálat ilyen típusú bővítésére. El is indult egyfajta együttgondolkodás. Vajon közösen mit tehetünk azért, hogy Magyarországon és a határon túl is egyre több helyen legyen választási lehetőségük a közétkeztetésben azoknak, akik valami miatt nem szeretnék, vagy nem tudják a hagyományos ételeket választani?

A legendás székely vendégszeretetből is bőven kijutott a Nyers Séfnek, sőt még egy kis góbéskodás sem maradhatott ki Istvánnal, a csíkszeredai San Gennarro olasz étterem pincérével, aki el se tudta képzelni milyen lehet az a panna cotta, amiben nincsen tej és nyersen készül. A Nyers Séfnek sem kellett több, elkészítette az édesség egy nyers vegán változatát a székely legénynek, aki a kamerák előtt kóstolta meg élete első ilyen desszertjét.
A nyersevőkre azt mondják: nagyon energikusak, az élő ételeknek köszönhetően tele vannak élettel. Igaz ez Varga Istvánra is, aki az erdélyi turné után sem pihent. Székelyföld után egyből Budapestre utazott ahol csapatunkat erősítette az első Csak a mentes műhely és kézműves piacon. Huszár Zsuzsival közösen tartott egy remek hangulatú workshopot, igazi öröm”főzést” varázsolt a Duna palotába, ahol mi is megkóstolhattuk a legfinomabb fogásait.

Azt viszont már csak néhány szerencsés láthatta, milyen az, amikor a Nyers Séf a roadshow lezárásaként Sajóivánkán, egy templommal és egy boxteremmel körülvett kertben bográcsozás helyett, kerti turmixolást tartott – amolyan pihenésképpen.

A gazstro turnéval Varga István új saját rekordot állított fel: hét nap alatt két országban, 4 városban, 6 workshopot tartott és csaknem 2000 km-t utazott.
– Nincs megállás, ahova hívnak, szívesen megyek. Bár nyáron sokat leszek Görögországban, hiszen egyebek mellett idén már 7. alkalommal szervezzük meg a Nyers Nyaralást, de amikor itthon vagyok, örömmel tartok rendezvényeket. Legyen szó akár élményvacsoráról egy étteremben, svédasztalos jógavacsoráról vagy ételkészítő tanfolyamról egy életmódközpontban. Sőt, arra is volt már példa, hogy valakinek a saját otthonában tartottam tanfolyamot, illetve gourmet vacsorát.
Szöveg: Magyarosi Marianna
Fotók: Iochom Zsolt, Kis Szilárd, magánarchívum