Vega Randi – a vegán, vegetáriánus társkereső

Január 21-én megnyitotta online kapuit a Vega Randi, Magyarország 1. társkeresője vegetáriánusok, vegánok és a húsmentes étrend iránt érdeklők számára. Az első vélemények szerint az oldal hiánypótló, hiszen kis hazánkban is több tízezer vegán és közvetett források szerint kb százezer vegetáriánus él.
Már az első napokban több ezer látogatója volt a Vega Randi társkereső oldalnak és a regisztrálók száma az első héten elérte a 300 főt.
Élő Megnyitó Február 14-én
Az oldal készítői Valentin napra, azaz február 14-re időzítették élő megnyitójukat, ahol színes programok mellett együtt szeretnének ünnepelni azokkal, akik várták és támogatták az oldal létrejöttét.

“Szeretnénk, ha ez az este az ünneplésről szólna.
Ez nem egy célzottan ismerkedős est (lesz olyan is), inkább egy kötetlen, vidám nyitóbuli, ahol:
– szeretnénk megköszönni nektek, hogy ez az oldal elindulhatott,
– szeretnénk önfeledten nevetni egy vegán kabaré műsoron, amit kifejezetten erre az alkalomra készített nektek egy lelkes vegán színi társulat.
– a Randigurunk, Korpusz Sándor pedig pár gondolattal támogat meg mindenkit a párkeresés útján
– készülünk nektek csoportos kvíz játékkal (nem kell szerepelni),
– jobbnál jobb nyereményeket nyerhettek a tombolán
és még egy kicsit táncolunk, bulizunk is a végén”

részletek: https://vegarandi.hu/esemeny/vega-randi-valentin-napi-megnyito/

Kik a vegánok ?
A “vegán” kifejezést 1944-ben Donald Watson alkotta meg. Ő volt a brit Vegán Társaság társalapítója. A „vegán” szó a „tejtermék nélküli vegetáriánus”-t jelentette, majd a definíció a következővel bővült: „világnézet, amely szerint az embernek az állatok kizsákmányolása nélkül kellene élni”.
Nem is kell a legnagyobb állatvédőnek lenni ahhoz, hogy az eltérő életmód viták forrásává váljon egy párkapcsolatban. Sok növényi étrenden élő számára a nyers hús látványa, a húsételek szaga is kellemetlen.
Általánosítani persze nem lehet és nem is kell. Sokan a vegánok vagy növényi étrenden élők között is teljes mértékben elfogadóan viszonyulnak vegyes étrenden élő párjukhoz.

Kik találták ki a Vega Randi Társkeresőt?
Az oldal készítője két gyeden lévő vegán anyuka:
“Több hónap ötletelése, szervezése és munkája a Vega Randi társkereső. Nincs mögötte fejlesztő csapat, programozó brigád, milliós befektetés. Amit láttok, azt technikailag és tartalmilag is magunk raktuk össze.”
Az online ismerkedés mellett élő programokkal, vegán gasztro randikkal, főző workshoppokkal, villám randival, kulturális ismerkedő programokkal is várják a regisztrálókat. A regisztráció ingyenes!
A tavaszi randi eseményekhez olyan jól ismert vegán influencerek, bloggerek adták nevüket, mint Steiner Kristóf (író, blogger, vegán szakácskönyvek szerzője ) vagy  Nagy Zita “Zizi” (A “Zizi kalandjai” blog írója és vegán szakácskönyvek szerzője) és az ország egyik leghíresebb vegán éttermének, a Napfényes Étteremnek a szakácsai.
“Szerettünk volna létrehozni egy olyan platformot, ahol vegánok és vegák ismerkedhetnek, levelezhetnek, virtuális ajándékokat küldhetnek egymásnak, kedvenceket, barátokat jelölhetnek és még élő randikkal is segítjük, hogy szerelembe essenek. Önismereti workshopokkal, előadásokkal is szeretnénk támogatni azokat, akikre ráfér némi megerősítés önbizalom, párkeresés és harmonikus párkapcsolat témákban. Természetesen a vegán gasztro programok sem maradhatnak ki a repertoárból”
Vegán szakértők a pártalálás szolgálatában
Az oldalon szakértői felület és blog is található, ahol a tagok tippeket, praktikákat olvashatnak Randigurutól, Randi helyszín szakértőtől, pszichológustól, kineziológustól, vegán szépségtanácsadóktól. És még ők is növényi étrenden élnek!
 
Jöhetnek a “nem vegán” érdeklődők is!
A vegán életmód és étrend iránt érdeklődőket is szívesen látják a Vega Randi oldalán és nyitott vegán eseményein. A regisztráció ingyenes!
“Nem a vegyesen táplálkozókat szeretnénk kirekeszteni, hanem a húsmentesen élőknek adni egy extra esélyt a pártalálásra. Főként azokra gondoltunk, akik számára fontos, hogy étrend/ életmód tekintetében egyetértés legyen a párkapcsolatban.
Minden érdeklődőt szívesen fogadunk oldalunkon és nyitott programjainkon, ahol belekóstolhatnak az ízletes és egészséges vegán ételekbe és megdőlhetnek a tévhitek a vegán életmódról.
” Hisszük, hogy a szerelmek az Égben köttetnek, mi csak segítünk találkozni.”