Meggyőződésem, hogy jól csinálom rosszul…

Edzőként és életmódtanácsadóként már van tapasztalatom abban, hogy az emberek milyen döntéseket hoznak meg egy életmódváltás során, majd ezek a döntések hogyan érintik őket – ha betartják a maguknak tett ígéreteket, vagy ha nem.
Jó, ha tudatosítjuk, hogy nincsenek jó és rossz döntések, hiszen ilyenkor egy-egy döntés hátterében még nem áll megfelelő mennyiségű információ és tudásanyag. Ezért vagyunk mi, szakemberek, hogy a kijelentésekre válaszul kérdéseket tegyünk föl, és segítsük valóra váltani a vágyakat, megvalósítani az elképzeléseket az életmódváltásról.

A „jó döntés- rossz döntés” kérdéséhez fűzött gondolataimat alátámasztva, hoztam öt olyan állítást, melyet nagyon gyakran hallok – nevezhetnénk őket akár rossz döntésnek is, de mint tudjuk, ez csak nézőpont kérdése!

  1. Nem reggelizek, mert akkor egész nap éhes vagyok.

A reggeli fontosságát nem győzzük hangsúlyozni. 7-8 óra alvás után – miközben a szervezetünk méregtelenít, és nem jut táplálékhoz – felébredünk és indul a napunk. Általában a reggelek elég stresszesek mindenkinek, hiszen sosincs elég idő a készülődéshez, és a forgalmi viszonyok is borzolják az idegeinket. Sokszor érezzük azt, hogy nincs erőnk felkelni, nem bírunk magunkhoz térni… Ugye ismerős?

Ebben az esetben tudatosítanunk kell, hogy az agyunk és a májunk tárolja a szervezetünkben a szénhidrátok nagy részét, ám mi reggel nem adtunk neki utánpótlást, így hiába szeretnénk azt, hogy azonnal gondolkodjunk és rohanjunk, nem fog menni.
Reggel még bűntudat nélkül fogyaszthatunk jó minőségű, lassan felszívódó szénhidrátokat, melyek stabilizálják a vércukorszintünket is, így érdemes tenni egy próbát. Íme, tökéletes reggeli-alternatíva:
zabpehely, kukoricapehely, köleskása, banán, hajdinalisztes kenyér, puffasztott rizs, buláta, quinoaszelet.

  1. Nem tudok elég gyümölcsöt és zöldséget enni, mert egész nap csak rohanok és nincs időm. Viszont tízóraira mindig valami édességet kívánok, így elmajszolok pár kocka csokoládét, de csak édesítőszeres, diétás verziót.

Attól még, hogy valami diétás, cukormentes, még tartalmazhat sok zsírt és adalékanyagokat is. Megtévesztő lehet más termékeknél is ez a szó, hogy diétás, figyeljünk a tápanyagtáblázatra. Ha nincs időnk az elegendő rostfogyasztásra, csináljunk magunknak turmixot reggel, vagy este, ha akkor jobban engedi az időnk, reggel csak kapjuk fel és rohanjunk vele. A napi legalább 34 g rost nagyon fontos ahhoz, hogy az emésztésünk és a bélműködésünk is rendben legyen és megelőzzük a betegségeket. Időhiány esetén is van megoldás, használjuk ki a turmixok egyszerűségét!

  1. Nem bírom ki kávé nélkül, már napi 3-6 kávét iszom, hogy ne aludjak el, de még mindig állandóan fáradtnak érzem magamat.


Sokat olvastatok már szerintem a kávé hirtelen hatásáról, ami nem annyira tesz jót a szervezetünknek, a keringésünknek, a szívünknek. Sokan lesznek idegesebbek a kávé fogyasztásától, illetve a hirtelen fellépő hatás után még fáradtabbá válnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy kávét sem lehet inni, de ne a kávétól várjuk az energiát és a felfrissülést. Nagyon sokszor azért érzünk fáradtságot, mert szomjasok vagyunk, a dehidratáltság ugyanis nagyon komoly agyi- és izomzati fáradtságot is tud okozni. A rendszeres pihentető alvás mellett tehát figyeljünk oda a napi 1,5 l tiszta víz fogyasztására, ezen felül még 1-1,5 literrel igyunk meg vagy a vízből vagy pedig cukormentes gyógyteából. A nyári időszakban különösen fontos, hogy folyamatosan pótoljuk az elvesztett folyadékot, főleg, ha mozgunk is. Azok, akik mindenképpen ízesített folyadékra vágynak, próbálják ki a kókuszvizet a cukros, vagy magas cukortartalmú gyümölcslevek helyett. Hiszen nem elég, hogy hamarabb leszünk éhesek tőlük, de nagyon sok extra kalóriához is juttatnak minket.

  1. Nekem a napi edzés és az edzőterem látogatása nem megy, nincs 1 órám erre, és szégyellős is vagyok hozzá.

Ahhoz, hogy a keringési rendszerünk felpezsdüljön, és a zsírégetés is sokkal fokozottabbá váljon, elég napi 30 perc séta is. Nem kell futni vagy erőlködni sem. Ahhoz pedig, hogy az érrendszerünk karban legyen tartva, napi minimum 6000 lépést kell megtennünk. Az erősítés szempontjából pedig már napi 20 perc átmozgató torna (guggolás, kitörés, támasz, has- és hátizom gyakorlatok) is elegendő ahhoz, hogy tónusban maradjanak az izmaink. Az eszköz nélküli, saját testsúlyos gyakorlatok a leghatékonyabbak ilyen szempontból, így ez is megoldható bárhol, bármikor.

  1. Vacsorára mindig csak bio ételeket fogyasztok.

Attól még, hogy valami bio, hizlalhat. A bio minősítés nem diétás vagy kalóriaszegény minőséget takar, hanem azt, hogy az adott termék ellenőrzött ökológiai gazdaságból származik. Ezért érdemes nem csupán eszerint választani a vacsoránkat
Vacsorára jó választás lehet, ha sovány húsfélét, tojást, zöldségeket vagy sovány tejterméket választunk, és ezekből a bio minősítésű, ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó ételek valóban egészségesebbek. Míg a köles, buláta, rizs, kukorica, szalonna és olajos magvak, sajtok nem igazán vacsorára való ételek lesznek, ha szeretnénk tartani a súlyunkat – akár bio hitelesítéssel rendelkeznek, akár nem.


Kutasi Kelly
Master Trainer
Életmód-szakértő
a  KELLYS márka alapítója