Éclair

Az éclair francia desszert, amit égetett tésztából készítenek, angolkrémmel töltenek, és fondant cukormázzal vonnak be. Eredetileg pain á la Duchesse néven ismerték szülőföldjén, az eclair szó franciául a “fény villanását” jelenti. Egyesek szerint elnevezésük csillogó mázukra utal, míg mások szerint arra, hogy milyen gyorsan eszik meg ezt a finomságot – egy szemvillanás alatt! ELKÉSZÍTÉS A […]
Fermentált mentes krémtúró (nem csak tejérzékenyeknek)

A lével felöntjük az üvegben lévő magokat, úgy hogy az üveg tetején pár cm rés maradjon. Az üveget lezárjuk és szobahőmérsékleten erjesztjük 3-5 napig. A levét leszűrjük, leöblítjük, majd háromszoros mennyiségű tiszta vízben vagy növényi tejben megfőzzük. Amikor puha lett, kihűtjük, majd egy probiotikum kapszula tartalmát hozzákeverjük és 24 órát érleljük (hogy ne legyen túl […]
Fermentált „túrós” pogácsa

A hozzávalókat egy nagy tálban összegyúrjuk, és néhány órára (akár egy éjszakára) hűtőbe tesszük. Ezután lisztezett felületen átdolgozzuk, majd kb. 2 cm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a pogácsákat, majd a tetejüket bevagdossuk, kevés kurkumával színezett növényi tejjel lekenjük (ha akarjuk, megszórhatjuk magokkal), és 190 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre […]
Kókuszmakaroon

Mézeskalács, linzer, diós kifli és puszedli … a karácsony elképzelhetetlen ezek nélkül az ínycsiklandó és ellenállhatatlan aprósütemények nélkül. Azonban ha valami újat, valami mást akarunk kipróbálni, körülnézhetünk a világban, és megkóstolhatjuk más kultúrák hagyományos ünnepi ízeit, desszertjeit. Finomak, édesek, omlósak és sokáig elállnak, melyekkel már az ádventi hetekben elkezdhetjük az ünnepi készülődést, mert dobozba zárva […]
Vajas svéd süti

Amaretti

Florentin