Teljes értékű növényi táplálkozás

A növényi alapú étrend nem új dolog: már a múlt század derekán megalkották a „vegán” kifejezést, sőt már a középkortól kezdve is vannak forrásaink, amelyek azt bizonyítják, hogy a ma is ismert nagy gondolkodók, mint pl. Platón, Einstein, és DaVinci is már a növényi táplálkozás hívei voltak. Ennek ellenére csupán 2010-től vált igazán népszerűvé a vegán életmód (amely nem csak a növényi alapú táplálkozást foglalja magában).

növényi
A vegán életmód elutasít minden állati eredetű élelmiszert, háztartási, ruházati, kozmetikai kelléket, tehát nem támogatja semmilyen módon az állatok bárminemű kihasználását. A teljes értékű növényi étrenden élők többségét ez a tény motiválja az életmódjukban, de vannak, akik egészségügyi, vagy vallási megfontoltságból váltanak vegán életmódra. 2016 novemberében az Orvosi Hetilapban úgy nyilatkoztak a növényi étrendről, mint primer prevenciós eszközről. A tudományos lapban azt olvashatjuk, hogy egy helyesen összeállított növényi étrenddel megelőzhető az elhízás (amely köztudottan sok betegség melegágya), valamint a szív-, és érrendszeri betegségek kialakulása. A hetilapban azt is olvashatjuk, hogy a daganatos betegek esetében, az állati eredetű élelmiszerek visszaszorítása, a növényi alapú élelmiszerekkel szemben pozitív eredményeket hozott. Korunk egészségügyi kihívásaira, egy hosszú távú, élhető megoldást nyújt a teljes növényi táplálkozás. 
A növényi táplálkozás gerincét a gabonák (akár gluténmentes gabonák, pl. hajdina, köles, zab) gyümölcsök, a zöldségek, a hüvelyesek, és az olajos magvak adják. A jól összeállított növényi étrend teljes értékű, mennyiségi, mikro-, és makro tápanyagok szempontjából. Ennek ellenére sokaknak dilemma, hogy a teljes növényi táplálkozással elég fehérjéhez, zsírhoz, vashoz, és vitaminhoz lehet-e juttatni a szervezetet. Az Amerikai Táplálkozási és Dietetikai Akadémia, az Amerikai Gyermekgyógyászati Társaság, és a Brit Dietetikai Társaság, kutatásai alapján egy jól megtervezett növényi alapú étrenddel minden tápanyagot bejuttathatunk a szervezetünkbe, legyük az élet bármely szakaszában (csecsemőkortól felnőttkorig, terhesség, és sportolási időszakban is).  

A napi ajánlott felnőtt fehérjefogyasztás a WHO ajánlása szerint 0,8g*testsúlykilogramm, amit nagyon könnyen lehet teljesíteni egy kiegyensúlyozott, változatos növényi étrend mellett is.

A teljes értékű növényi táplálkozás sokszínűségéhez nagy segítség lehet a Szafi Free termékcsalád, amely segítségével tej-, és tojásmentesen tudunk készíteni zsírszegény, vegán péksüteményeket, kenyereket, szendvicsalapokat, fánkokat, süteményeket, palacsintát! 

A Szafi Free és Szafi Reform termékekkel vegán életmód mellett sem kell lemondanunk a túrós palacsinta, a túrótorta, a tejbegríz, a fánk, stb. ízéről, Szafi termékei, és receptjei mindenre nyújtanak Vegán megoldást.

Szafi maga is növényi táplálkozást folytat több, mint 3 éve, az étkezését az Instagram oldalon dokumentálja. Jól látható, hogy változatosan, sokszínűen táplálkozik, amiért minden sejtje hálás, nem csak az alakján látszik meg, hanem az egészségén is, hogy számára ez a megfelelő táplálkozás.
Ő maga fejlesztette ki a Szafi termékeket, a Szafi Free termékcsaládot kimondottan a növényi táplálkozása miatt, olyan lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmazó lisztkeverékeket fejlesztett, amiből zsírszegény ételeket lehet készíteni, így azoknak is jó választás, akik az alakjukra figyelnek.
A termékek kifejlesztésénél nagyon figyelt arra, hogy olyan alapanyagokból készítse, amelyek bővelkednek vitaminokban, és ásványi anyagokban. Több Szafi Free lisztkeverék alapja a hajdina, amely olyan gluténmentes álgabona, amiben a B-vitamin csoport majdnem minden tagja megtalálható.  B1, B2, és E vitamin tartalma a legjelentősebb, mindemellett a hajdinában megközelítőleg 14 g/100 g fehérje van. A hajdina 17-20%-ban élelmi rost, így segít helyreállítani az emésztési folyamatokat, valamint a vastag- és végbéldaganat kialakulását is megelőzhetjük a rendszeres fogyasztásával.
növényi
A kölesliszt is gyakran előforduló alapanyag a Szafi Free gluténmentes, vegán termékcsaládban. A köles számos csodás élettani hatással rendelkezik. Könnyen emészthető, magas rosttartalma segít a salakanyag eltávolításában, lúgosító hatása miatt a gyomorsav problémákkal küzdőknek is ajánlott fogyasztani. A kölesliszt kiváló magnézium, B-vitamin, és antioxidáns forrás. A B-, C-, és E-vitamin tartalmú quinoa is alapanyagul szolgál több Szafi Free termékben. A magas növényi fehérje tartalmú Szafi Free lisztkeverékek fogyasztásával, egy kiegyensúlyozott vegán étrenden belül is elegendő aminosavhoz juttathatjuk a szervezetünket. A könnyen kezelhető gluténmentes, vegán lisztkeverékeink többsége különböző rostkészítményeket is tartalmaznak (pl. bambuszrost-liszt, útifűmaghéj), amelyek kedvező hatásaik mellett a tökéletes végeredmény elérésében is nagy szerepet játszanak.

Szafi arra is ügyelt a lisztkeverékek összeállításakor, hogy mindenki a saját ízlése, diétája szerint édesíthesse a belőlük készült ételeket, így a Szafi Free lisztkeverékekbe nem került semmilyen édesítőszer, vagy hozzáadott cukor.   

A teljes értékű növényi alapú táplálkozás méltó kiegészítője lehet, a tápanyagokban, ásványi anyagokban, és vitaminokban gazdag Szafi Free termékcsalád minden tagja. A Szafi Free termékek nem csak a vegánoknak nyújtanak segítséget a teljes értékű növényi táplálkozásban, hanem az összetett ételérzékenyek is, mivel a Szafi Free termékek nem tartalmaznak jelölendő allergizáló anyagokat (pl. glutén, tej, tojás, szója, stb.). Ha a Szafi Reform lisztkeverékekkel keverjük a Szafi Free lisztkeverékeket –pontosan betartva a recepteket-, akkor a kész gluténmentes, vegán ételünk szénhidrátcsökkentett is lesz! 
Akiknek a sejtjei a növényi alapú ételek után sóvárognak, azok, akik szeretnének belevágni a vegán életmódba, azok, akiket érdekel az állati eredetű összetevőktől mentes gasztronómia, de nem tudják, hol kezdjék, mit-mivel helyettesítsenek, milyen alapanyagokat használjanak, próbálják ki a Szafi Free és a Szafi Reform termékcsaládokat! Szafi blogján (ehezesmentes-karcsusag-szafival-blog.hu) található, több ezer recept segítésével könnyen eligazodhat bárki, – konyhai gyakorlattól függetlenül- a lisztkeverékek használatával kapcsolatban!