Aromax – “Természetes a minőség”

“Természetes a minőség”

 Az Aromax egy olyan márka Magyarországon, amelyet talán bemutatni sem kell, hiszen gyakorlatilag a rendszerváltás óta kíséri a hazai egészségtudatos közönség életét. Idén nem kevesebb, mint a 25. születésnapját ünnepli a cég. A negyedszázados múltnál is régebbre nyúlik vissza az Aromax eszmeisége, ugyanis az alapító Dr. Darvas Ferenc nagyapja volt az, akinek szívügye volt az aromaterápia és az illóolajak. Idősebb Darvas Ferenc úr emlékének tiszteletére is hozta létre a céget.
Az illóolajak esetében perdöntő jelentőségű, hogy 100%-os tisztaságú, valóban csak az adott növényből kinyert olajat tartalmazza egy üvegcse tartalma. A szintetikus előállítású utánzatok az eredeti olajoknak gyakran a töredékébe kerülnek, ami nem csoda, hiszen például egyetlen cseppnyi valódi rózsaolajhoz 30 kézzel szedett rózsa szirma feldolgozása szükséges. Az Aromax termékei felé a legnagyobb bizalommal fordulhatunk: minőség alapján válogatják meg a beszállítóikat, és minden új rendelést bevizsgálnak ők maguk is, így kettős szűrőn mennek át a beérkező alapanyagok és illóolajok. Többször volt már rá példa, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel és a Szent István Egyetemmel is együttműködtek a különböző kutatásaik terén. Ezek főként az illóolajok élettani hatásaira vonatkoznak, illetve az egyetemek saját kutatásaikhoz is az Aromaxtól szokták vásárolni az illóolajakat.

Kezdetben az Aromax kizárólag illóolajokkal és zsíros olajokkal (növényi bázisolajakkal) foglalkozott, aztán fokozatosan bővítették a kínálatukat masszázsolajakra és higiéniai termékekre, végül a natúrkozmetikumok piacán is megvetették a lábukat. Legutóbbi nagy újdonságuk a gyors közönségsikert aratott Liposzómás Hyaluron szérum és az Antibacteria Spray család volt, amelyek jól jelzik a növények gyógyerejének komplexitását. Az országban mindenhol megtalálhatóak a termékeik a drogériáktól a patikákon át a hipermarketekig, de a teljes Aromax-választék kizárólag a webshopban található. 5 ezer forintos vásárlás felett ajándék terméket kapnak a vásárlók, 10 ezer forint felett ingyenes a házhozszállítás.
Mentesség: Minden Aromax-termék állatkísérlet-mentes, mesterséges tartósítószer-mentes és mesterséges színezék-mentes.
Weboldal: www.aromax.hu
Facebook: https://www.facebook.com/aromax.hu/
Cím: 1031 Budapest, Záhony utca 7.