„Az a gondolat, hogy a tésztába zöldség is kerüljön, nem új. Az viszont, hogy a zöldségtartalom ne pár százaléknyi zöldségpor legyen, hanem valósítsuk meg azt, hogy a tészta több mint felét valódi zöldség adja ki, na, ez eléggé újszerű gondolat. A cél, amit a fejlesztő csapatunk megvalósított, nem kevesebb, mint egy olyan tészta, amit – egyedülálló összetevőinek köszönhetően – mindenki bűntudat nélkül megehet.”
Rigó Edit, a Zero Guilt tulajdonosa már gyermekkorától érezte, hogy változtatnia kellene a táplálkozásán, és emiatt folyamatosan figyelemmel kísérte a javasolt egészséges étrendeket, kipróbálta az újabbnál újabb diétákat, és közben folyton vizsgálta, hogy vajon mik azok az élelmiszerek, amik segíteni tudnak neki.
Egyben biztos volt: a glutént messziről kerülni szeretné. Ráadásul nem csupán a glutént, hanem a lektint is, amit a gluténhez hasonlóan gyakran okolnak a különböző gyulladásos megbetegedések, a gyomor- és bélrendszeri problémák kialakulásáért, az elhízásért vagy a levertség érzetéért. Így Edit azt is eldöntötte, hogy azoknak a termékeknek, amiket ők gyártanak, a legfontosabb alapja a lektinmentesség lesz, kiegészítve a többi „klasszikus” mindenmentességgel.
A meghatározó termékfejlesztések után az álmuk először a zöldségalapú pizzatésztával valósult meg. Keményítő-, élesztő-, szója-, cukor-, gabonamentes, extra magas a rost- és a valódi zöldségtartalma, éppen ezért jót tesz az emésztésnek, ugyanakkor a szénhidráttartalma alacsony. Háromféle ízben kezdték el gyártani: céklás, spenótos és karfiolos alappal.
Ez úgy berobbant, hogy 2022-ben már azt vették észre, hogy leszerződtek a Don Pepe Pizzériával, és azóta is egyre többen keresik őket, így egy szélesebb kör ismerhette meg a pizzáikat. Azonban itt nem álltak meg. Azóta kifejlesztették lapkenyereiket többféle ízalappal, egy cukormentes céklás brownie-t, aki pedig valami sós rágcsára vágyik, azok számára alkották meg a sajtos ropogósukat. Ezek a nagyon egészséges, bűntudatmentes finomságok szinte minden diétába beilleszthetők, éppen ezért nagyon kedveltek például a ketodiétások körében is. Nem véletlen, hogy egyik jelmondatuk: a tészta benne van, a liszt nincs.
Tegyetek Ti is egy próbát!
Elérhetőség:
Weboldal: zeroguilt.hu
Facebook: @ZeroGuiltOfficial
E-mail: info@zeroguilt.hu