2 évvel ezelőtt egy hiánypótló és nagyon különleges hely nyílt meg a Nyugati tér melletti Jókai utca 40-ben. A Cöli Bisztróban a számtalan gluténmentes alapanyag és péksütemény mellett már ebédmenü is kapható. Hamburgerezni vagy pizzázni is beülhetünk, a garantált gluténmentesség minden itt kapható finomságról elmondható.
– Szabolcs Péter ügyvezetővel beszélgettünk
Ha jól tudom, Ti a régi motorosok közé tartoztok, ha a gluténmentes vállalkozásokat nézzük. Hogyan és milyen apropóból indultatok el ezen az úton?
13 éve indult el ez a vállalkozás, valójában személyes érintettség miatt. Az akkori tulajdonoshölgy lányánál cöliákiát állapítottak meg. Ez abban az időben volt, amikor még nagyon nehezen volt megvalósítható ez a diéta, az alapanyagok beszerzése, a megfelelő minőségű péksütemény előállítása sokáig akadályokba ütközött…Vagyis tulajdonképpen egyfajta családi kényszervállalkozásként indult a cég. Szép lassan, sok-sok befektetett energia és idő után elkezdtünk terjeszkedni, és 2 évvel ezelőtt a Jókai utcában is megnyitottuk a bisztrónkat.
Elképesztően széles a választék, rengeteg alapanyag, pékáru, cukrászsütemény és melegétel is kapható. Van fő csapásirány, vagy igyekeztek mindent lefedni a gluténmentes világon belül?
A bisztróban alkalmazunk külön cukrászt, péket és szakácsot is, tényleg odafigyelünk arra, hogy a teljes éttermi és vendéglátós kínálatból a legjobb minőségben választhassanak a vendégeink. A cél az, hogy megtalálható legyen nálunk a reggeli péksüteményektől kezdve, a tortákon át, a napi meleg menüig, az alapanyagok, lisztek, kekszek és müzlik, és minden, amire csak szüksége lehet egy cöliákiás betegnek.
A napi menüről mit lehet tudni?
Minden héten megújuló napi menünk van, ráadásul igen kedvező áron, pedig ugye ezek az alapanyagok jóval drágábbak, mint a sima, klasszikus verziójuk. Ami nagyon fontos, hogy ezek az ételek valóban gluténmentesek. Mi kizárólag gluténmentes termékekkel foglalkozunk, ez azt jelenti, hogy sem a bisztróba, sem az üzembe, sem a budaörsi élelmiszer allergia szaküzletünkbe (2040 Budaörs, Szabadság út 14-2) nem engedünk be semmi olyat, ami tartalmazhat glutént, vagyis a keresztszennyeződések lehetőségét is elkerüljük. Emellett pedig tényleg csak olyan cégekkel és alapanyagokkal dolgozunk – egészen az utolsó fűszerig -, ahol mérési eredményekkel tudják garantálni, hogy a termék nem éri el a szennyezettségi szintet.
Milyen alapanyagokat használtok a termékeitek elkészítéséhez?
Több fajta liszttel dolgozunk. Sok termékünk gluténmentes búzakeményítővel készül, mert úgy gondoljuk, hogy a legjobb minőséget és ízt mégiscsak az így készült termékekkel lehet elérni. Természetesen vannak más alapanyagokból készült termékeink is, de elsősorban ízben és állagban is az eredeti, glutént is tartalmazó termékekhez, valamint a közép-európai ízlésvilághoz is a legjobban a gluténmentes búzakeményítő illeszkedik, nem a rizs vagy a kukoricaliszt.
A gluténérzékenyeknek kb. az 1%-a búzaérzékeny, ezért természetesen mindig fel is tüntetjük a búzát allergénként, de egyébként egy fizikai eljárással a búzából a glutént ki tudják választani, és így garantáltan gluténmentes lesz a termék.
A gluténmentességen kívül más mentes termékeket is árultok?
Igen, igyekszünk minél szélesebb kört kiszolgálni, de természetesen mindig a gluténmentesség lesz az alap. Nagyon sok termékünk szója, tojás, tej vagy cukormentes is, árulunk növényi tejeket, sajtokat, a süteményeink közül pedig vannak, amik édesítőszerrel készülnek.
Ha jól tudom, a Cöli Bisztrón kívül, máshol is hozzájuthatunk az általatok készített termékekhez…
Igen, így van. Eleinte nyilván magánemberek találták meg a céget, de később nagyobb cégekhez is eljutott a hírünk, legyen szó akár a Lipóti, akár a Príma Pékségről. A Lipóti Pékségnek a kizárólagos gluténmentes beszállítói is mi lettünk immáron több, mint 5 éve. A Lipóti Pékség hálózat széles kínálatát tartja termékeinknek védőgázas csomagolásban, 3 hetes szavatossági idővel.
De emellett sok vendéglátóhelyen vagy hotelben is ott vagyunk, sőt, még a közétkeztetésben is, és egy ideje már a Tesconak is beszállítunk. Ez egy igen nagy ugrás és kihívás számunkra, van még mit megoldani, de mindenképpen nagy lehetőség nekünk is, és azoknak is, akik gluténmentesen étkeznek.
Az itt kapható termékek közül van kedvenc? Mit szeretnek legjobban a vásárlók?
A napi menü és a péksütik miatt is sokan jönnek, de a legnépszerűbbek talán a street foodos ételeink, hiszen ezeknek a többsége tészta alapú, így a gluténérzékenyek ritkán tudnak ilyesmit fogyasztani. Sokszor tapasztaljuk azt, hogy azt mondják egy étteremről, hogy gluténmentes hely, és nagyon finom húsok és saláták vannak a kínálatban… Én azt gondolom, hogy a gluténérzékeny emberek nem a húsra és a salátára vannak kiéhezve, hanem a tésztára, a pizzára, a péksüteményekre vagy mondjuk egy finom hamburgerre. Mi ebben is tudunk nekik segíteni, és igyekszünk tényleg azokat a termékeket forgalmazni és elkészíteni, ami élményt adhat számukra.
De a lisztek forgalmazásával igazából arra is lehetőséget teremtetek, hogy otthon elkészítsük az adott termékeket…
Ugyan az általunk készített friss termékek vannak többségben, de sok alapanyagot is lehet náluk kapni, igazából a legtöbb gluténmentes gyártó cégnek tartjuk a termékét, és a vásárlóinkra bízzuk, hogy melyiket szeretnék megvenni. Mint ahogy azt is, hogy az alapanyagot veszi meg, és otthon megsüti, amit szeretne, vagy készen veszi meg a terméket. Nekünk az a legfontosabb -és ez egy egyfajta küldetés is- , hogy a legsúlyosabb cöliákiás is biztonságban tudjon fogyasztani és vásárolni nálunk, és minél szélesebb lehetőségek közül választhassanak az allergiával élők.
Cím: Budapest, Jókai utca 40.
Telefon: +36 70 420 2052
Email: glutenmentesnyugati@gmail.com
Weboldal: www.xn--glutnmentesbisztr-etb7r.hu
Facebook: glutenmentesbisztro
Instagram: colibisztro