Coslys – a boldog bőr titka az Ökodrogériától

Az Ökodrogéria nem véletlenül tartozik a fogyasztóbarát webáruházak közé.  Minden héten új akciókkal, gazdaságos kiszerelésekkel és minőségi termékekkel várják az ökotisztítószereket, biokomzetikumokat és öko papírtermékeket előnyben részesítő, fenntartható megoldásokat kereső vásárlóikat. S nem hagyhatom ki, Rolser bevásárlókocsijaikat sem, amik nemcsak hogy divatosak, strapabíróak, de igazán zöld megoldást nyújtanak a jövőt már ma szem előtt tartók számára.

Coslys
Ahogy ezt a tulajdonosok is teszik  már több mint 15 éve, amikor is úgy döntöttek, hogy az ökotermékek felé veszik az irányt, és a profit elé helyezik az élővilágot szemben a kereskedelemben hagyományos gondolkodással.

„A gazdaság már nem működik fenntarthatóság és környezettudatosság nélkül. Hiszem, hogy a kereskedelemnek első helyre kell tennie a világunkat. Fontos szem előtt tartanunk, hogy az emberiség életére, milyen hatással van egy-egy termék, ezek után jöhet csak a profit, ami természetesen szükséges egy működőképes vállalkozáshoz.” 

Coslys
2003-ban az ökológiai lábnyom fogalma még újszerűen hangzott, ma már mindannyian tudjuk, miért fontos, ha kevesebbet csomagolunk és szállítunk. Ebben tökéletes partnereink a Coslys termékek, melyek egy, sőt akár öt literes csomagolásban is elérhetőek, hogy te is hozzájárulhass a 4x kevesebb csomagolóanyag és 4x kevesebb szállítással a környezetünk védelméhez. Bio kozmetikumok családi, pumpás kiszerelésekben, elérhető áron?  Létezik! Franciaország egyik legmaghatározóbb bio kutató és fejlesztő cégének temékeit, a Coslys kozmetikumokat 2011 óta kizárólagos magyar forgalmazóként az Ökodrogéria juttatja el a magyar háztartásokon túl szállodákba, vendéglátó egységekbe. Hozzád még nem?
Az apró minták az illatok kiválasztásában, a kedvezmények a még pénztárcabarátabb ár elérésében segítenek neked. Iratkozz fel hírlevelükre, hogy ne maradj ki a jóból! Győződj meg róla, hogy ami a világnak jó az neked is az lesz! A vevők szerint a legjobb a propoliszos fogkrém és a Coslys bio tusfürdő organikus citrommal és verbénával. Aktív hatóanyagaikról bővebben okodrogeria.hu-n!