Édes Élet Cukrászda

Annyi fajta mentesség van ma már, hogy sokszor kiigazodni is nehéz ezen a területen… Az Édes Élet Cukrászda esetében akármilyen ételallergiával is küzdünk, vagy esetleg speciális étrendet követünk, nem nyúlhatunk félre, ugyanis itt minden egyes termék garantáltan cukor, tej, tojás, glutén és szójamentes.

Homa Gábor ügyvezetővel, az Édes Élet cukrászával beszélgettünk.

  

Te vagy a cukrászda ügyvezetője és egyben cukrásza is. Mesélj kicsit a kezdetekről, hogyan indult el az Édes Élet?

Már 7-8 éve nem eszem húst, 4 éve pedig vegán is lettem, tehát semmilyen állati származékot nem fogyasztok. Akkoriban fogalmazódott meg bennem, hogy kellene csinálni egy olyan helyet, ami egyrészt vegánoknak való, másrészt pedig tényleg nagyon finomak a termékek, és miközben elfogyasztjuk őket, nem kell azt éreznünk, hogy lemondunk valamiről.

Az első évben csak tej és tojásmentes készítményeink voltak, de akkora volt az igény a cukor és gluténmentességre is, hogy elkezdtünk ténylegesen mindenmentes termékeket árulni. Vagyis mostmár bármit választasz, mindegyik glutén, cukor, tej, tojás és szójamentes, nem kell az alapján lemondani bármelyik sütiről is, hogy az mondjuk valamit tartalmaz ezek közül.

Ez nagyon jól hangzik, sokaknak nagy segítség lehet! Hány fajta süteményetek van összesen?

Összesen 30 féle tortánk van, és emellett árulunk islert, linzert, pitéket, zserbót, flódnit és bonbonokat is. Úgyhogy összesen nagyjából 50-60 féle termékünk van. És van pizzánk is.Ez onnan jött, hogy nem nagyon van olyan gluténmentes pizza, ami tej és tojásmentes is, és ha van, akkor is hagy némi kívánni valót maga után. Igazi kihívás volt, hogy csináljak egy olyat, ami tényleg finom, és jó az állaga is. Azt hiszem, hogy sikerült megvalósítani.

És ez a sok fajta termék mind itt készül?

Igen, mindent mi csinálunk. Vagyis személyesen én. 37 éve vagyok cukrász, már az édesapám is cukrász volt, és nagyjából a cukrászműhelyben nőttem fel. Eleinte természetesen klasszikus tortákat, sütiket készítettem, és igen sok kísérletezgetés van amögött, hogy most itt tartunk. Van olyan barátom, aki most nem szívesen eszik már a kész verzióból, mert annyit kóstolta a próbálkozásaimat.
Egyébként egész tortákat rendelni is lehet, esküvőre, szülinapra, lánybúcsúra mindent megcsinálunk.

  

Milyen alapanyagokat használsz?

Nagyon vegyes, sok sütink van, sok fajta alapanyagot használok. Ami biztos, hogy minden eritrittel van édesítve, aminek ugye egyáltalán nincs kalória vagy szénhidráttartalma. A lisztek nagyon vegyesek, van amiben köles, hajdinaliszt van, de használok rizs és kókuszlisztet is. Egyébként igen alacsony a tortaszeletek szénhidráttartalma, egy szelet sütiben általában 10-12 gramm szénhidrát van.

És milyen áron tudtok dolgozni? Az, hogy tényleg mindenmentesek a sütemények, nem egy olcsó történet…

Erre nagyon odafigyelek, és szerintem mi kifejezetten olcsók is vagyunk. Körülbelül olyan áron tudsz enni nálunk egy egészséges sütit, mint egy normál terméket egy sima cukrászdában, vagy talán még olcsóbban is, pedig ezek az alapanyagok ugye elég költségesek. Nekem az volt a fő szempontom, hogyha ételérzékeny vagy beteg vagy, és nem tudod megenni a hagyományos cukrászsüteményeket, akkor az alternatíva nagyon hasonlítson az eredetihez, és mindezt elérhető áron tudjam adni.

És hogy érzed, mennyiben tudod azt teljesíteni, hogy tényleg olyanok legyenek a sütik, mint az igaziak? Mik a visszajelzések?

Azt be kell látnom, hogy sosem lesz olyan, mint a sima sütik, de nagyon hasonlót szeretnék elérni minden esetben. Sokszor olyan visszajelzés is érkezik, hogy ugyan nem olyan, mint az eredeti ilyen-vagy olyan torta, viszont jobban ízlik a vendégnek… Rengeteg  sütögetés és kísérletezés van emögött, és mióta megnyitottunk, a törzsvendégek is sokat segítenek, hallgatunk az ő véleményükre is, mert az egy dolog, hogy nekem ízlik-e vagy nem, de nem én fogom megenni, hanem a vendég, vagyis az ő visszajelzésük a legfontosabb.  


Cím: Budapest, Pannónia utca 3.
Telefon: +36 20 448 6149
Email: gabor.homa@gmail.com
Weboldal: www.edeseletcuki.hu
Facebook: www.facebook.com/Vegán-Édes-Élet-Cukrászda-213828955485431
Instagram: www.instagram.com/vegndesletcukrszda