Egyensúlyban Burján Szafival

Burján Szafi nevét már a legtöbben ismerik az országban. Van, akinek segített lefogyni, van, akinek visszaadta a lehetőséget, hogy összetett ételallergia mellett újra élvezhesse az ízeket, van, aki pozitív kisugárzása miatt szereti és követi, és vannak, akik rajta keresztül ismerkedtek meg a konyhával, és hamarabb megtanultak főzni az Ő alapanyagaiból, mint a hagyományos élelmiszerekből. Szafi nem csak a munkásságával, hanem egész lényével motiválja az embereket, hogy találják meg azt az étrendet, amit nem csak élvezettel tudnak követni, hanem a szervezetük is hálás visszajelzéseket küld cserébe. Fittségét, energikusságát, kisugárzását nagyban befolyásolja vegán életmódja is.


Szafi esetében az összetett ételérzékenység szülte azt, hogy növényi étrendre váltott, három évvel ezelőtt. A többek közt táplálkozáskutató, termékfejlesztő, és élelmiszergyártó, az immunrendszerének megerősödését, jobb közérzetét, hasi puffadásnak elmúlását, és többi, ételérzékenységéből adódó, kellemetlen fizikai tünetének elmúlását, a kiegyensúlyozott, sokszínű, tápláló, növényi alapú étrendnek köszönheti.
Szafi tevékenysége az ételallergiások számára egyedülálló Magyarországon, hiszen termékei segítségével a különböző ételintoleranciával küzdők ismét tudnak pihe-puha péksüteményeket, tekerhető palacsintát, allergénmentes fogásokat fogyasztani.  Burján Szafi nem csupán a Szafi Reform és Szafi Free termékcsaládok arca, hanem Ő a megálmodója, megalkotója, tökéletesítője az összes „Szafis” terméknek. Szafi már 13 éve foglalkozik a táplálkozással, és hosszú utat járt be, amíg elért a jelenlegi életmódjához, amellyel kiteljesedettnek, egészségesnek, és erősnek érzi magát. Szafi gyermekkorában több betegséggel is küzdött, amelyek mind a gyenge immunrendszere miatt alakultak ki. Saját állítása szerint, amióta sikerült helyreállítania a táplálkozását, azóta még egy megfázást sem kapott el.

2006-ban Szafi egy kollégiumban élt, ahol, a szintén ott élő lányoknak segített lefogyni, valamint az akkor népszerű közösségi oldalon, az Iwiw-en, majd később a Facebook-on, különböző csoportokban teljesen önzetlenül, ingyen, sokaknak írt személyre szabott étrendet. Segítségével rengeteg embernek sikerült megszabadulni a felesleges kilóktól. Szafi ekkor még „csupán” a fogyásban segített, de később, ahogy Ő még küzdött a rendszeres rosszullétekkel, kiderült, hogy szervezete több allergén anyagra érzékeny.

Intolerancia vizsgálat során kiderült, hogy Szafi érzékeny a tejfehérjére, és a tojásfehérjére is. A húsfogyasztás kiiktatása is egy hosszabb folyamat volt nála: már 2015-ben ellenszenves volt számára minden hústartalmú étel, de 2016-ban hozta meg a döntést, hogy onnantól kezdve egy falatot sem evett a húsos ételekből. Mivel a tejtermékeket, és a tojást már korábban kiiktatta, így 2016 januárjától már semmilyen állati eredetű élelmiszert nem vett magához, tehát átállt a növényi étrendre, vegán életmódba kezdett. Szafi több pozitív eredményt vélt felfedezni testében, nem sokkal az életmódváltása után. A tejtermékek kiiktatásával megszűnt a hasi puffadása, a tojás mellőzésével megszűntek a szervezetében lévő gyulladások, és a petefészekciszták. A hús elhagyásával, Szafi azt tapasztalta, hogy sokkal energikusabb lett, nem érezte étkezés után leterhelve az emésztőrendszerét. Szafi, sok „egészségguruval” ellentétben a szénhidrátok fontosságát is hangsúlyozza. Ő úgy tapasztalta, hogy, amióta emelt a szénhidrát bevitelén, azóta jobban működik az anyagcseréje, és sokkal kevésbé hízékony.

A szénhidrátforrásait régebben sokkal alaposabban meg kellett válogatnia: a gyorsan felszívódó szénhidrátokat, pl. a gyümölcsöket, párosítania kellett valamilyen rosttal, vagy magasabb fehérje tartalmú élelmiszerrel, pl. rizscsíra fehérjével. Mára már anélkül tud enni, akár magas cukortartalmú gyümölcsöket együtt, hogy hirtelen farkaséhség következne be az elfogyasztásukat követően. Szafi szervezetének is szüksége volt időre, és fokozatosságra ahhoz, hogy így tudjon táplálkozni. Azok, akik szénhidrátcsökkentett étrendet folytatnak, és szeretnének emeli a szénhidrátbevitelükön, esetleg, olyan módon enni, mint Szafi, mindenképp figyeljenek a fokozatosságra a különböző szénhidrátok bevezetésénél! Szafi nem ajánlja a  hirtelen váltást szénhidrátcsökkentett életmódból, magas szénhidráttartalmú étrendre, ő a fokozatosság elvét vallja. A magas szénhidrát bevitel mellett mindenképpen korlátozni kell a zsírbevitelt, nem csak a testsúlyunk megtartása, hanem egészségünk megőrzése miatt is. A szénhidrátcsökkentett étrend követői a szénhidrátot magasabb zsírbevitellel pótolják. Ha szervezetünket úgy képzeljük el, mint egy ’csőrendszert’, akkor könnyen megérthetjük, hogy miért olyan fontos a fokozatosság az átállás időszakában. Abban az esetben, ha egy csövet először zsírral, és utána pedig szénhidráttal megtöltünk, az rárakodik, és megreked.  Ahhoz, hogy a szénhidrát könnyebben utat találjon, áramolni tudjon a szervezetben, szükségszerű először kitakarítani a sok lerakódott zsírt. A szervezetnek szüksége van zsírra, de közel sem akkora mennyiségben, mint, amennyit egy hagyományost táplálkozást folytató magyar ember bevisz a szervezetébe.

Szafi ezzel, a szénhidrát alapú, növényi étrenddel tette rendbe az egészségét, és ezzel őrzi meg az alakját is. Anyagcseréje rendbe jött, hasznosítja az elfogyasztott táplálékainak minden falatját, és kerüli a feldolgozott, üres kalóriákkal rendelkező műételeket. A teljes értékű növényi étrend elegendő mennyiségű aminosavat, fehérjét, vitamint, ásványi anyagot tartalmaz.

Szafi az élet több területén példaértékűen helytáll: többek között édesanya, feleség, termékfejlesztő, jelen van a social mediaban. Ebben a sokszínűségben, az egyensúly megtartásához, Szafi a hitére támaszkodik, és táplálkozásával maximálisan igyekszik megőrizni az egészségét. A belső, lelki béke, és az egészség elengedhetetlen ahhoz, hogy feladatainkkal, mindennapi kihívásainkkal szembe tudjunk nézni.