Élj úgy, mintha a Menyország a Földön lenne!

Zabrádi Annamária, az Operett Színház művésze már fiatal lány korában is imádott a közértben dolgozni, tüsténkedni, és pontosan tudta, hogy egyszer ő is nyitni fog egyet. Az álom megvalósult, de akkor azt persze még nem tudhatta, hogy ez egy mindenmentes-egészséges cukrászda lesz. Ma már párhuzamosan képviseli a Fittnass cukormentes cukrászdát, és lép ki a közönség elé nap mint nap a Nagymező utcai színpadon.  

[mks_col]
[mks_one_third][/mks_one_third]
[mks_one_third][/mks_one_third]
[mks_one_third][/mks_one_third]
[/mks_col]

Évek óta elismert énekesnő, és az Operett Színház művésze vagy. Mikor és miért kezdtél bele a Fittnass cukrászda felépítésébe?

Több szálon fut a dolog, az egyik egy egészségügyi vonal, ugyanis édesanyám cukorbeteg volt, és sajnos ennek a szövődményeiben halt meg, és nekem is volt egy komolyabb műtétem 4 évvel ezelőtt, ami által nagyon sok minden átértékelődött bennem. Főleg az, hogy mi az érték, minek van igazi jelentősége. Persze, motiváló, fontos dolog a pénz is, de van az a pont, amikor semmit nem ér. Ezért szerettem volna valami olyat csinálni, ami építő, segítő dolog.
A másik pedig az, hogy az énektanulás mellett kislány korom óta tudtam, hogy szeretnék majd egy üzletet nyitni. A mai napig szívesen beállok a pultba, nagyon szeretem az embereket, szeretek nekik adni, akár csak egy mosolyt vagy két jó szót. Az egyik szlogenünk az volt, hogy „Amire szükséged van az szeretet és 1 süti”, és ez ki is volt írva a boltban. Egy vendégünk  pedig miután evett nálunk, kijavította az 1- est „sok sütire”, mert alig bírt választani a közel 80 fajta finomságból. Ez a felirat azóta is így maradt.

Ha már említetted a 80 fajta süteményt, kérlek mesélj kicsit a választékről, milyen alternatívák, lehetőségek vannak nálatok, kiknek ajánlod első sorban a cukrászdát?

Igen, ahogy említettem, közel 80 fajta süteményünk van. Ami fontos, hogy nálunk minden glutén és cukormentes, de vannak tej, laktóz és tojásmentes, valamint vegán és nyers vegán torták is. Ezek között megtalálhatóak a modernebb, divatosabb sütemények is, ilyen például az Oreo tortánk, ami cukor, glutén és tojásmentes, de a klasszikus irány képviselői is kaphatóak nálunk, mint a gesztenyepüré, a Dobos, Esterházy vagy a Feketeerdő torta.
Édesítésként használunk xilitet, eritritet, szukralózt, bizonyos paleo sütikben kókuszvirágcukrot, valamint a fagylaltokban és néhány süteményben steviát is. Egy-két sütiben van gyümölcscukor, főleg a karamellizálás miatt van rá szükség. A liszteket tekintve pedig vannak kókuszlisztes, mandulalisztes vagy akár rizs és kukoricalisztes tortáink is, így garantáltan mindenki megtalálja azt, ami számára a legjobb.
És ami fontos, hogy minden sütemény esetében ki van írva a kalória és szénhidrát tartalom is, valamint ezek az értékek a honlapunkon is elérhetőek.

Rendelni is lehet nálatok?

Igen, megrendelésre a legkülönbözőbb, legegyedibb tortákat is meg lehet nálunk kapni. Akár úgy is, hogy valaki megír egy listát, hogy mik ne legyenek benne, viszont mi az, amilyen ízvilágra ő vágyna, vagyis majdhogynem megír egy teljes receptet, és akkor azt igyekszünk teljesíteni. Ez akár arra az esetre is igaz, hogyha valaki valamelyik édesítőt nem bírja, akkor megcsináljuk másikból.
Egyébként esküvői tortákat is készítünk, akár 72 szeleteseket is lehet rendelni, volt olyan, amin élő virág volt, de például akár képeket is rá tudunk nyomtatni egy-egy tortára. Együtt dolgozunk egy elképesztően ügyes torta designerrel, Kadi Fatihával, ő tényleg bármit el tud készíteni, csodálatos munkái vannak.
Egyébként az üzemünk csinál saját tejmentes, növényi tejszínhabot is, ami teljesen egyedülálló. Volt olyan, hogy egy kislány teljesen kiborult, mert amikor megkóstolta, nem hitte el, hogy nincs benne tej, és félt, hogy rosszul lesz tőle.

Az italok, növényi tejtermékek esetében milyen lehetőségek állnak a vendégek rendelkezésésre?

A kávék mellett 8 fajta forrócsokink van, és ebből 3 cukormentes is. Ezek természetesen akár laktózmentes, akár különféle növényi tejekkel is kérhetőek. A szóját nem pártolom, így olyan tejünk nincs, és a süteményekben sem használunk, maximum egy-két édességben fordul elő a csokiban található szójalecitin miatt.
Emellett pedig magyar kézműves szörpjeink vannak, itt is megtalálhatóak a klasszikus ízek is, valamint levendulás és rózsaolajas is van néha, mert nagyon szeretik a vendégeink. Ezek is cukormentesek, xilittel vagy mézzel vannak édesítve.

Meglepett, hogy milyen kedvező áron kaphatóak a sütik. Ez a bolt nyitásától kezdve egy elsődleges szempont volt?

Igen, igyekszem nagyon árbarát lenni. Már 320 forintért kaphat nálunk diétás süteményt, ami szerintem kevés helyen mondható el. Ez ebben a kategóriában nagyon jó ár, de akár még a sima, klasszikus sütemények között is. Tényleg szívügyem ez az egész, azt szeretném, ha egy idősebb ember is a kis nyugdíjából meg tudjon fizetni egy cukormentes süteményt ebéd után.

Mit szabad tudni a fagylaltokról? Abból is rengeteg fajtát látok…

A fagylaltjaink 2 üzemből vannak, és fontos, hogy igazi gyümölcsöket használunk. Összesen 36 fajta fagyink van, amiből általában 19 íz van a pultban, ennyi fér ki, és amint elfogy az egyik, kitesszük a következőt. Itt is, akár a sütiknél, vannak klasszikus és különlegesebb ízek is. Az „arc” nevű fagyink például almát, répát és céklát tartalmaz, ez elég megosztó, de szeretem, hogy ilyen érdekességek is vannak nálunk. A fagyikat maltitollal, steviával és eritrittel édesítjük, 1-2 esetben pedig gyümölcscukor van bennük.
Egyébként nagyon fontos, hogy mindenre garancia van, a gluténmentességre, tejmentességre is.

Színpadon álló emberként számodra különösen fontos a csinos, arányos alak. Mennyire kell erre odafigyelned, és mennyiben volt ez meghatározó abban, hogy egészséges cukrászdát nyiss?

Mindenképpen közrejátszott ez is. Tudatosan étkezem, hiszen muszáj, hogy energikus legyek, és igen, az alakomra is folyamatosan odafigyelek.
Már régebben is rengeteg diétás dolgot sütöttem magamnak otthon, és sokszor vittem kóstolót a kollégáknak is, amit nagyon szerettek. Pár éve pedig elvégeztem egy cukrásziskolát is, és ez lett a vége. Nagyon érdekes volt, mert még a sors is úgy hozta, hogy gyakorlatra teljesen véletlenül egy cukormentes cukrászda üzemébe osztottak be. Olyan egyenes út volt, hogy én cukormentes cukrászdát fogok nyitni, hogy észre sem vettem és megnyitottam.

Van egy külön kis rész a gyerekeknek is, ez igencsak egyedi egy cukrászda esetében. Miért volt ez számodra fontos?

Igen, van egy igencsak felszerelt gyereksarok is, vagyis szeretettel várjuk a beszélgetni vágyó anyukákat is a kicsikkel. Nekünk tényleg nagyon fontos, hogy a vendégek ne csak a sütemények miatt jöjjenek be, hanem akár a jó hangulat, vagy egy jó beszélgetés miatt is. Megmondom őszintén, hogy én például kifejezetten szeretem, hogy a lenti szinten a szűk hely miatt sokszor úgy adódik, hogy akaratlanul is szóba elegyednek a vendégeink, és volt már olyan, hogy telefonszámcsere lett belőle a végén.
Tényleg ez a legjobb érzés a világon, ugyan véletlenül alakult így, de én ezeknek örülök a legjobban.
[mks_col]
[mks_one_third][/mks_one_third]
[mks_one_third][/mks_one_third]
[mks_one_third][/mks_one_third]
[/mks_col]
Cím: 1066 Budapest, Zichy Jenő u. 43.
Telefonszám: (30) 907 4214
Facebook: fittnass cukormentes cukrászda