„Történetünk kezdetén egy többszörös ételintoleranciával küzdő ultrafutó ismerősöm fordult hozzám aggódva. Hiába akart sikeresen versenyezni, eredményeket elérni, nem volt az általa ismert frissítéseknek olyan fajtája, amit ő is fogyaszthatott volna. Ezért készítettem neki egy természetes alapanyagokból készült, adalékanyagoktól mentes vegán rizsgolyót, amit idővel más futók is elkezdtek használni” – így született meg az ötlet 2019-ben Katának, az ALLRYS® alapítójának fejében.
A hiánypótló ötletből aztán 3 évig tartó módszeres termékfejlesztés, tapasztalatszerzés, tesztelés és átfogó szakmai diskurzus lett, melynek eredményeiből 3 anya, 3 vállalkozóNŐ alkotta meg a mai Allrys-t. Startupként versenyeken is megmérettették magukat.
Útközben sokat tanultak és sokszor elbuktak, de volt, amiben sosem kötöttek kompromisszumot. Tudták, hogy olyan smart foodot akarnak létrehozni, amely 100%-ban organikus, csúcsminőségű és tudatosan válogatott alapanyagokból áll, és amit ráadásul teljes egészében a felhasználók szükségleteire szabtak.
A termékcsalád tagja a Spark Ignites olasz paradicsomos smart energy food mediterrán, sós ízvilággal, mely rendkívül magas ásványianyag-tartalmának köszönhetően (elektrolitokat és ásványi sókat tartalmaz) segíti pótolni az izzadság alatt elpárolgott sókat. A másik csapattag az Active Strength, mely kurkumás-gyömbéres összetételével kifejezetten a szervezet megerőltetésének, sérülésének hatására létrejövő gyulladásos folyamatok csökkentésére, illetve azok megakadályozására készült el. Aki pedig egy kicsit több energiára vágyik, válassza a Vital Power smart energy foodot, mely áfonyás-ribizlis-kókuszos ízvilágával, magas antioxidáns-tartalmával minden helyzetben szuper segítség! Az Endless Motion datolyás-matchás smart foodként elnyújtott hatású természetes koffeintartalmával mindenkit felélénkít.
Az ALLRYS alapítóinak azonban a siker önmagában nem elég: társadalmi felelősségvállalásuk részeként számos parasportolót is rendszeresen támogatnak. Értékes energiapótlás felsőfokon: ALLRYS.