Skip to content

Hazai finomságok üvegcsékbe zárva

Kanálka - Hazai finomságok üvegcsékbe zárva
Kanálka - Hazai finomságok üvegcsékbe zárva

A Molnár testvérek 5 évvel ezelőtt nagyot álmodtak. Részben feladták korábbi munkáikat, és létrehozták a Kanálka Manufaktúrát, amivel édesanyák lévén az anyukáknak próbálnak segíteni, de ezenkívül persze minden vásárlói igényre összpontosítanak.

Kanálka - lilahagyma

„Amikor kitaláltuk, hogy mit szeretnénk csinálni, mindenképpen helyieket szerettünk volna foglalkoztatni, és helyi terményeket vásárolni alapanyagnak” – vallja Ági, a Kanálka egyik alapítója. A szegedi édesanyáknak éppen ezért esett egy Makó melletti kis településre, Királyhegyesre a választásuk! Az ott megtermelt alapanyagokból, tartósítószer és adalékanyag nélkül készül többféle krém, chutney és lekvár. Első termékük között volt például a balzsamecetes, mézes olívaolajban eltett roppanós sült bébicékla, vagy a kézzel válogatott kápia paprikából készült pepperonetta. Azóta számos zöldségkrémmel, tésztaszósszal, hagymalekvárral bővült a választékuk. A kellemes tavaszi ebédek vagy vacsorák mellé kiváló kiegészítő lehet a lilahagyma-lekvár, ami nem véletlenül népszerű, hiszen nagyszerűen kiemeli a tányér mellett helyet foglaló köret, sajt vagy finom hús ízét. A zsenge makói lila hagymát az alkotók mézzel és kakukkfűvel szelídítették meg, elérve így a selymes ízvilágot. De nem hiányozhat az asztalról mindenki kedvence, a klasszikus vadasszósz sem, ami szintén nem tartalmaz semmilyen mesterséges vagy ízfokozó anyagot, cserébe viszont igazi házias ízeket varázsol a tányérunkra.

A manufaktúra dolgozói minden évben új termékekkel és limitált Kanálka-finomságokkal készülnek. Tavasszal debütál például az epres-rebarbarás lekvár azok számára, akik az édesebb ízekre vágynának! És nem csupán a prémium minőségű, hazai termékekkel segítik a lányok a finom és egészséges táplálkozást, hanem az oldalukon számos receptajánlóval is kedveskednek. Szóval klikk a honlapjukra, vagy keressétek a Kanálka krémeket a Müller Drogériákban, a Kifli.hu kínálatában vagy a naturreform.hu weboldalon!

Hazai ízekre fel!