„Mentes Castellum”

Szállodánkban, a Castellum Hotel Hollókőben a „mentesség” a kezdetektől fontos szempont volt a konyha működésében, mivel konyhafőnökünk, Oláh Zoltán, kisgyermekkora óta maga is glutén- , illetve laktózérzékeny.


Az érintettség okán is kiemelt figyelmet szentelünk az erre irányuló vendégkéréseknek és megpróbálunk megfelelni minden ételintoleranciával kapcsolatos igénynek is. Esténként a svédasztalos vacsoránál kérés nélkül is megtalálhatóak a glutén- és laktózérzékenyek által is fogyasztható ételek, az előételektől kezdve a desszertekig. Utóbbiból minden nap készül hozzáadott cukrot nem tartalmazó változat is.

A „mentes” étkezés, olyan szigorú szabályozás alá esik, hogy a legtöbb konyhán, ahol tejjel vagy búzaliszttel dolgoznak, ezeknek a kritériumoknak szinte lehetetlen megfelelni.

A Castellum konyhája is felhasznál tejet, cukrot vagy éppen fehérlisztet. A szálló por is gluténtartalmú, ezért a „mentesség” nem valósulhat meg teljesen steril körülmények között. A Castellum konyhafőnöke viszont felkutatja a legjobb minőségű előre csomagolt, „mentes” alapanyagokat, melyeket a konyhán dolgozó kollégáink lehetőség szerint a többi ételtől elkülönítve és a legnagyobb gondossággal készítenek elő vendégeink részére.
Több, mint 30 éves pályafutása alatt séfünk folyamatosan nyomon követte és követi a mai napig korunk táplálkozási kihívásait, nagyon fontosnak tartja, hogy vendégei megelégedésére a legújabb trendeknek megfelelő újdonságokat beépítse az ételek elkészítésébe.

Nem állítjuk, hogy mindenmentesen készítjük az összes fogásunkat, de séf úrral való előzetes egyeztetés alapján, a menü megbeszélésével minden kérést igyekszünk teljesíteni.
Szállodánk konyhája – a saját cukrászüzemet kivéve, – nem dolgozik búzaliszttel. Sűrítéshez az étel saját anyagát és a beszállítónk által garantált, gluténmentes sűrítőanyagokat használunk.

Folyamatosan tanulunk és különböző szintű ételérzékenységeknél minden esetben egyeztetünk, megpróbálunk a lehető legnagyobb figyelem mellett megfelelni a vendégeink változó igényeinek.

Szeretnénk a hozzánk ellátogatók minél nagyobb bizalmát élvezni! Azon dolgozunk, hogy megteremtsük a feltételeket és a technológiát ahhoz, hogy ételérzékenységre való tekintet nélkül minden vendégünk jól érezze magát! Célunk, hogy nálunk ne kelljen azon törniük a fejüket, hogy vajon tudnak-e az egészségük megőrzéséhez szükséges ételeket fogyasztani egy hollókői kikapcsolódás alkalmával.