Preventa – Az egészséges élet őre

Vajon tudjuk-e a daganatos megbetegedések hátterében álló igazi okokat? Ez a gondolat jár a fejemben, amióta volt szerencsém beszélgetni Somlyai Gáborral, a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. vezető kutatójával, ügyvezető igazgatójával. 

daganatos
A daganatellenes kutatás egyre többeket közvetve vagy közvetlenül érintő téma. Sok-sok okot sorolnak fel, állítanak párhuzamba a megbetegedések számával, a sok stresszt, a dohányzást, a környezetszennyezést, s megannyiszor hallom környezetemben, hogy értetlenül állnak egy-egy soha nem dohányzó, sportos, egészségesnek tűnő életet élő ember megbetegedése láttán. Akkor bárki lehet? Nem tehetünk ellene semmit? Somlyai Gábor azon dolgozik, hogy bebizonyítsa, az elfogyasztott ivóvíz deutériumszintje összefüggésbe hozható a daganatos megbetegedésekkel, s így ezek gyógyítására is megoldást nyújthat. 
Szent-Györgyi Albert egy a 70-es években készült interjúban azt mondta – Somlyai doktor visszaemlékezése szerint – hogy a rákgyógyítás kulcsát szubmolekuláris szinten kell keresni. Azaz mélyebb okai vannak az évtizedek során egyre több embert érintő daganatos megbetegedéseknek, még akkor is, ha van korreláció például a dohányzás és a daganatos megbetegedések közt. Itt azonban még nem szabad megállni, mert ami e mögött van az sokkal fontosabb, mondhatni életmentő! Ha egy lépést hátrébb lépünk, átadva a helyet Szent-Györgyi Albert gondolatainak és az orvostudomány innovációinak, talán már nincs is olyan messze, hogy kezelésről, megelőzésről és a betegség okainak jobb megértéséről írhatunk egyszer.
1976. május 21-én Somlyai Gábor feljegyzi magának, hogy a pozitív töltésű hidrogénionok meghatározó szerepet töltenek be a rák kialakulásában. Négy évvel később, biológus hallgatóként már tudja, hogy ennek szeretné szentelni az életét. Tíz évvel később, akadémiai tudományos fokozatának megszerzése után belekezdhet kutatásaiba, amelyhez azóta számos tudós kapcsolódott világszerte, a Kalifornia Egyetemtől a kínai Shanghai Egyetemig. Bebizonyosodott, hogy korunk embere magasabb deutériumszinten éli le az életét, méghozzá elsősorban a megváltozott étkezési szokások miatt. Mit jelent ez? Amikor étkezünk, a táplálékok elégetése során anyagcserevíz keletkezik a szervezetünkben, mely alacsonyabb deutériumtartalmú lenne, azonban a magas szénhidrátbevitel és a kevesebb zsírfogyasztás miatt értéke mégis magas.

Miért gond ez?

„A kutatások azt igazolták, hogy a természetben meglévő deutériumnak komoly jelentősége van az egészségünkre nézve. Sorra születnek a tudományos eredmények, amelyek alátámasztják, hogy az alacsony deutériumtartalmú víz fogyasztásának kedvező élettani hatásai vannak, és segítheti a daganatos megbetegedésekből való felgyógyulást is.” – adja meg a választ Somlyai doktor úr.
Újabb eredmények szerint a metabolikus folyamatokban is szerepet játszik a hidrogén természetben előforduló „nehéz” változata, a deutérium*, így az inzulinrezisztencia kezelésében is komoly szerepe lehet. Egy kutatásban résztvevő, Preventát fogyasztó sportolók jobb teljesítményről számoltak be, az Egyesült Államokban pedig az ivóvíz deutériumtartalma és a depresszió kialakulására való hajlam között mutattak ki összefüggést. Idén a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj odaítéléséről is döntő svéd Karolinska Intézetnek, Európa egyik legnagyobb, legrangosabb orvosi egyetemének kutatói tettek közzé publikációt, mely igazolja Somlyai Gábor közel 30 éves kutatómunkájának eredményeit.

„Az elmúlt évek hazai és független nemzetközi kutatásai igazolták az eljárás pozitív hatását a szervezet ellenálló képességére, a fizikai teljesítőképességre, a hosszú távú memóriára, összefüggést mutattak ki az ivóvíz deutériumtartalma és a depresszióra való hajlam között, és megerősítették öregedésgátló hatását is.” – mondja a deutériumcsökkentett Preventa vizek feltalálója.

Közel 100 publikáción túl, talán már nem elképzelhetetlen azt mondani, hogy lehet „vízzel” gyógyítani? Belekortyolhatunk a hosszú, egészséges életbe?

 „Az életünk molekuláris szint alatt szerveződik, ebben a hidrogén-deutérium aránynak komoly jelentősége van, kutatásaink szerint. Az élettani folyamatok, szervezetünk és a sejtek képesek megváltoztatni ezt az arányt, a megfelelő szint elérése áttörést hozhat az egészségmegőrzésben és a daganatgyógyászatban is.” 

A bizonyító erejű tudományos eredmények ismeretében már érthető, hogy a megelőzéshez akár 2-3 évente beiktatott néhány hónapos ivókúrák is hozzájárulhatnak. Ha helyreáll a deutériumszintünk, sejtjeink is megtartják, vagy visszanyerik egészségüket; kezünkben lesz a kulcs egészségünk megőrzéséhez.
Az élelmiszer-termékcsalád a HYD Kft. saját mintaboltjában, a Preventa webáruházában, gyógynövényboltokban és gyógyszertárakban vásárolható meg, bárki hozzá tud jutni. Somlyai Gábor bízik benne, hogy a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. nemzetközi szabadalmai alapján kifejlesztett csökkentett deutériumtartalmú gyógyászati és élelmiszer-készítményei a gyógyítás és az egészségmegőrzés részét fogják képezni a jövőben. 
 
* Míg a hidrogén atommagja egy protont tartalmaz, addig a deutérium atommagjában a proton mellett egy neutron is található.
 
daganatos