RépaRetek

Szinte napról napra egyre többet hallunk a vegán étkezésről, egyre természetesebb, hogy a különböző internetes oldalakon, újságokban vegán receptekkel is összefutunk, és biztosan mindenkinek van már legalább egy ismerőse, barátja, aki ezt az életmódot követi. Ennek ellenére még mindig sokan úgy gondolják, hogy a „reformkonyha” ízei és kínálata nem tudja azt nyújtani, amit a hagyományos ételeké, és egyfajta lemondást éreznek a dolog mögött.

A RépaRetek csapata, élükön Rigó Lászlóval és Bacsa Ildikóval, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megmutassa az embereknek, a vegán konyha is lehet nagyon színes, izgalmas és ízletes. Ráadásul ők mindezt ételkiszállítás keretében valósítják meg.

Hogy indult a történetetek, miért kezdtetek bele a vegán ételkiszállításba?

Bacsa Ildikó: Kétségtelenül egyre népszerűbb a vegánság, aminek a hátterében az etikai elgondolások mellett az is van, hogy egyre több a laktóz-, tej- vagy tojásérzékeny ember. A vegánság mindemellett nagyon sok mindenre választ tudni adni, akár betegségekre is, vagyis itt messze nem csak az allergiákról van szó.

A párom, Laci (Rigó László) szakács, és évekkel ezelőtt egy betegség miatt tért át a vegetáriánus, később a vegán étkezésre. Kb. 10 éve az ínyenc gasztrorajongó barátok unszolására egy belvárosi lakás konyhájában kezdett el másoknak is ilyen finomságokat főzni. Jöttek a főzőtanfolyamok is, és az évek múlásával ebből nőtte ki magát a mai RépaRetek vegán ételkiszállító vállalkozásunk.

Mi a fő célotok, mit szeretnétek megvalósítani, átadni az embereknek?

A legfontosabb az, hogy megmutathassuk: attól, hogy valami „mentes”, ez esetben vegán, az még tud nagyon is jó lenni, sőt. Szóval a legfontosabb célunk az az, hogy ne csak egészséges legyen, amit tőlük kapnak az emberek, hanem igazán finom is.

Már csak azért is, mert a vendégkörünk nagy része igazából nem vegán, csak szívesen eszik ilyet is, de egyébként eszik húst, vagy mondjuk tejterméket is. Rengeteg olyan visszajelzés érkezik nem vegánoktól, hogy nem hiányzik nekik a hús, és teljes értékű étkezés számukra, amit tőlünk kapnak. Ezek számunkra nagyon fontos vélemények.

Szerinted mi ennek a titka? Hogyan tudjátok pl. akár a nem vegánokat is magatokhoz csábítani?

Arra törekszünk, hogy a nálunk készült ételek nagyon színes és változatos ízvilágúak legyenek, itt ugye főleg a fűszereknek van fontos szerepük, erre nagy hangsúlyt fektetünk. Ugye az alternatív alapanyagok, pl. növényi tejtermékek miatt esetenként kicsit más az ételek íze, mint amit megszoktunk, de mégis ízletesek és harmonikusak. Mindez a sütijeinkről is elmondható. Szerettük volna megmutatni, hogy igenis lehet jó vegán sütit csinálni, ami nem csak „vegán kategóriában” finom, hanem tényleg az, és úgy érzem, hogy ez sikerült is, nagyon szeretik a rendelőink. Meghatározó, hogy a párom is és én is olyan családban nőttünk fel, ahol szerettek főzni és jól is főztek, úgyhogy mind a ketten elég igényesek és ínyencek is vagyunk, és ezt szeretnénk átadni az embereknek is a RépaRetek-en keresztül.

A honlapotokat megnézve, a választék igencsak színes. Mennyire cél az, hogy a klasszikus konyhában megszokott ételeket reprodukáljátok?

Igazából az extravagánsabb vonalat a prémium salátáink adják, a főételek esetében pedig igyekszünk megtalálni az egyensúlyt a hagyományos, ugyanakkor kicsit izgalmasabb ízvilág között. Igen nagy a választék, így mindenki megtalálhatja azt, amit keres, vagy amit éppen megkívánt. Vannak olaszos, magyaros és franciás ételeink is, valamint picike indiai vonal is megjelenik az étlapon.

De igazából első sorban azok az ételek a népszerűek, amik valamilyen hagyományosabb, ismertebb étel reform – értsd növényi alapanyagokból készített – verziói, mint például a zöldségvadas, a francia rakott burgonya, a hortobágyi palacsinta vagy a vöröslencsevagdalt, de ott a harcsapaprikásunk, ami tofuból készül, vagy a vegán túrós csúszánk tofuszalonnával és növényi tejföllel, amiket mi is örömmel fogyasztunk vendégeink mellett.

Minden étel esetében meghatározó az alapanyok minősége, de nálatok a sok zöldség miatt talán még nagyobb ezen a hangsúly. Erre is oda tudtok figyelni?

Igen, nagyon fontos szempont. Használunk bio alapanyagokat is, ahol tudunk, de sajnos nem tudunk mindenhol, mert az egy külön árkategória már, amit vendégeink nagy része már nem tudna megfizetni. A zöldségek, gyümölcsök természetesen frissen jönnek, és nagyon megnézzük, hogy milyen forrásból vesszük őket, hogy azt a minőséget kapjuk, amit szeretnénk. Ez tényleg nagyon fontos, mert ha nem jó az alapanyag, akkor az étel sem lesz jó.

Úgy érzem, más szellemben dolgozunk, mint a legtöbb ételkiszállító cég. Mi minden nap, aznap reggel elkészült, friss, meleg ételeket viszünk ki. Ez igencsak energia és munkaigényes, alapos előkészületet és jó szervezést igényel, de olyan minőséget ad, amit mi képviselni szeretnénk és fel tudunk vállalni.

Szerettek kísérletezni is? Hogyan áll össze az étlapotok?

Laci a szakács, ő találja ki az ételeket, én esetleg súgok, vagy elmondom, hogy éppen mit kívánok, mit ennék. Ő otthon is állandóan a recepteket bújja, hogy milyen újdonságok vannak, mit hogyan lehetne megvalósítani vegán módon.

Amikor át kellett térnie a vegán étrendre, itthon ez még nem volt olyan elterjedt, ezért Ausztriába, Németországba ment ki, hogy tanuljon, mert ott már volt egyfajta kultúrája ennek az életmódnak, és az ottani tanfolyamokon kezdte el elsajátítani, hogy mit hogyan használnak, milyen alapanyagok vannak, és ezt hozta haza, gondolta tovább. Ma már természetesen itthon is sokkal színesebb a választék,  tágul a paletta, mi pedig folyamatosan kísérletezünk, és igyekszünk mindent beépíteni az ételeinkbe is. Ahogy nyíilik a világ és mindenféle újdonsággal találkozik az ember, úgy kezdjük el ezeket mi is használni. Ez benne az izgalmas, ez adja a kreatív részt, amit nagyon élvezünk.

Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a vegánság messze nem csak egy étkezési rendszer, hanem egyfajta életfelfogás, életforma is. Számodra mit jelent vegánnak lenni?

Én azt látom, hogy sokaknál etikai okok vannak a háttérben, ami nagyrészt összefügg az állatok védelmével. Persze sokan vannak olyanok is, akik inkább divatból vagy éppen egészségügyi okokból vegánok.

Nálam ez egy szerves folyamat volt, ami első sorban egy szellemi, spirituális útnak köszönhető, és azzal van összefüggésben. Egy hosszabb átalakulás volt, és úgy gondolom, hogy ez az életünkben is egy fejlődést és tisztulást jelent, ami más szintre emel. Nem csak egészségügyileg, hanem szellemileg és lelkileg is.

 
Telefonszám: +36 30 439 5434
E-mail: info@reparetek.hu
Weboldal: www.reparetek.hu
Facebook: www.facebook.com/reparetekebedrendeles 
Instagramwww.instagram.com/reparetekvegankonyha