Rosaceart – A bőrt művészet ápolni

Sheavaj, makadámiadió, körömvirág, csipkebogyó, homoktövis. Még olvasás közben is szinte érezni a természet varázslatos erejét, főleg ha még értő kezek gondoskodásával kerülnek krém formájában egy tégelybe. Kulcsár Marianna már kislány kora óta különös vonzalmat érzett a kémia és a laborok iránt, de végül ő is, ahogy sokan mások, egy teljesen másik pályán kötött ki.


Aztán bő egy évvel ezelőtt gyermekkori érdeklődése váratlanul beköszönt az életébe, de addigra a natúr szemlélet és az egészséges életmód már régóta az élete része volt.  Olyan krémeket kezdett el készíteni, melyek a pirosodó, érzékeny arcbőrnek is megnyugvást hoznak. A kislány álma most valóra válik, és december elején megnyílik a rosaceart.com webshop, ahol közel tizenöt olyan termék lesz kapható, amelyek csak és kizárólag minősített alapanyagokból készülnek.

A hideg, száraz, szeles időben még nagyobb figyelmet kellene fordítani az arcbőr védelmére, ápolására.

Mariann kifejezetten a pirosodásra hajlamos arcbőrre fejlesztette ki a Be Strong fantázianévre hallgató, magas vadgesztenye-kivonatot tartalmazó arckrémét, melynek illatmentes változatát urak részére is ajánlja. A másik top termék a Miracle arcmaszk, amit Mariann először az anyukájának kevert ki, és nem is maszknak indult, hanem egy olyan krémnek, ami megvédi édesanyja bőrét a napsugárzástól a kerti munka során. Aztán a lányának is szüksége lett egy igazán hatásos bőrnyugtatóra, így kíváncsiságból kipróbálta a Miracle-t, és ahogy a neve is mutatja, csoda történt, ugyanis a gyulladás néhány óra alatt lehúzódott, majd a hegek rövid idő alatt elmúltak.
Ez csak kettő azok közül a termékek közül, amikkel Mariann készül a december eleji webshop nyitásra. Lesz még 10-féle olajból álló aromaterápiás arcszérum, fitoszterol tartalmú éjszakai krém, vadgesztenye micellás víz és ajakápoló is. Az biztos, hogy érdemes lesz figyelni, hogy milyen varázslatos termékek kerülnek majd fel a palettára, mind a hölgyek, mind az urak részére.
 
Weboldal: rosaceart.com
E-mail cím: info@rosaceart.com