Szeretetkonyha, a szeretetkönyv – Légrádi Ildikó és Kiss Mona legújabb könyve, merthogy Ildikó második, Mona negyedik könyvéről beszélünk. Már amikor kezünkbe vesszük, átjár minket az érzés, hogy ez valami más.

207 oldal, ami már önmagában tartalmat kínál, a borító és a beltartalom szemet gyönyörködtető, aki pedig beleolvas, nagy valószínűséggel hozzánk
hasonlóan nem tudja majd letenni.
Ildikó, aki mérnök, képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó, párkapcsolati coach és mentálhigiénés szakember úgy találja meg szavaival a hangsúlyt velünk, hogy semmit sem erőltet ránk, hanem finoman támogat minket abban, hogyan értsük meg gyermekünket, találjuk meg vele a közös hangot a hétköznapi teendőkben, nehéz döntésekben, vagy hívja fel a figyelmet a közös örömök, ünnepnapok fontosságára.

Ildikó sorain keresztül kapunk szeretetet, figyelmet, miközben arra vágyunk, hogy mi is adhassunk másnak is belőle. Ezek után csak egy marad. Kíváncsiak lettünk, hogy milyen lehet előző könyve, a Szerelemkonyha, még akkor is, ha a Szeretetkonyha önmagában is helytálló azoknak, akiknek már van gyermeke, vagy gyermek a közelükben, de azoknak is, akik gyermeket terveznek a jövőben.
Mona a Csak a Mentes egyik szakmai partnere, így őt már ismerhetitek részünkről. Speciális gasztroblogger, mentes fesztiválok hiteles tagja, zsűrizik, felnőtt és gyermek sütőkurzusok vezetője, így mára már termékek gyártói keresik meg, sokan adnak a véleményére.

Mona és kislánya évek óta érintett az ételallergiában, hisz Annus (a Csak a Mentes tiszteletbeli tagja) tejfehérje allergiás 7 éve, és kisfia Marcika is tejfehérje allergiás lett 2020 nyarán.
Lapozgatva a Szeretetkonyhát úgy érezzük, minden receptjét szeretnénk kipróbálni. Mona pedig nem állt meg a főételek, vagy a desszertek skáláján, hanem ahogyan Ildikó fejezetei, úgy Monáé is az elejétől indulnak, így az előételtől, szendvicskrémektől a rizseshúson át a süteményekig, krémekig. Mindent úgy összeválogatva, hogy valóban a gyermekeinkkel is szívesen lássunk hozzá.
A receptek összeállításában előtérbe helyezte a zöldség , illetve a gyümölcsök felhasználását is, hiszen számos megkeresése volt a témában, hogy hogyan lehet a gyermekek ételeibe belecsempészni ezeket. A receptek könnyen elkészíthetőek, mint családanya tudja, és tapasztalja, hogy sokszor rövid idő áll rendelkezésre, így fél-egy óra alatt kell valami finomságot varázsolni az asztalra.
A gyerekek gyakran jelennek meg a képeken (még Mona gyermekei is – hiszen neki is nagy szívügye a gyermekekkel való kapcsolat), amitől a könyvet olvasva csak még inkább családban érezhetjük magunkat. Összességében a könyv azt adja, amit kínál. Szeretetet, egymásra figyelést, családi életet, finom ételek receptjeit.
Ajánljuk mindenkinek, mert szükség van ezekre az értékekre. Most talán jobban, mint bármikor.
Weboldalak:
Ildikó: www.boldogsagterapia.hu
Mona: www.monakonyhaja.hu
A könyv országos szinten kapható minden könyvesboltban, de még a hipermarketekben is. Dedikált példányt itt tudtok rendelni:
