Manapság gyakran hallunk, olvasunk arról, hogy folyamatosan emelkedik azok száma, akik nem tudnak, vagy nem akarnak tejet fogyasztani. A Föld lakosságának 85%-a alapvetően képtelen a tej alkotóelemeinek emésztésére, és egyre nő azok száma, akik életük folyamán válnak érzékennyé a tejcukorra, vagy a tejfehérjére. Ma már a szakemberek, kutatók is sokszor nyilatkoznak a tej negatív hatásairól, a cukorbetegségtől az asztmán át az emésztőszervi panaszokig. Sokan egészségtudatos étrendjük kapcsán hagynak fel a tej fogyasztásával, viszont szeretnék valamivel pótolni, úgy is, mint önálló italt, és úgy is, mint főzési, sütési alapanyagot, de nem bíznak a boltban kapható, gyakran agyon cukrozott, tartósítószerekkel dúsított növényi alapú tejhelyettesítőkben.
A Vegital növényi italkészítő készülékeivel viszont otthon, gyorsan és egyszerűen elkészítheted magadnak a vágyott tejhelyettesítő italt, az erjesztő készülékkel (fermentáló) tejmentes joghurthoz, kefirhez és tejfölhöz, és nem utolsó sorban probiotikus zöldségekhez, gyümölcsökhöz juthatsz. Ezek a „home made” készítmények nem csak olcsóbbak és egészségesebbek a tejes változatoknál, de a beltartalmukat is magad szabályozhatod az ízlésednek és egészségi állapotodnak megfelelő összetétellel. Ráadásul nem kell megfizetned a készen kapható készítmények csomagoló anyagainak árát sem, és a környezetedet sem szennyezed velük. A legtöbb alapanyag eleve megtalálható háztartásodban, és mindenből annyit használsz, amennyi Neked jól esik. Megválaszthatod azt is, hogy mivel édesíted, ízesíted a tejhelyettesítőket, a fermentált ételeket.
És mint tudjuk, a házi készítésű mindig finomabb és egészségesebb a gyárilag előállítottnál!
A készülékek használatában – és ha még nem rendelkezel ilyennel, a lehetőségek megismerésében – nagy segítségedre lehet Halászi Ildikó „Te(l)jes élet tej nélkül” című, ez év júniusában megjelent kézi könyve is, amely nem csak recepteket, gyakorlati tanácsokat, ötleteket ad az olvasónak a növényi tejhelyettesítők készítéséhez és a visszamaradt szűrlemény sütivé varázsolásához, de sorra veszi a felhasználható alapanyagokat, segédanyagokat is. Megtudhatod a könyvből, hogyan állapíthatod meg akár magad is, hogy a tej mely alkotóira vagy érzékeny. Ezzel a könyvvel felfegyverkezve már senkinek sem okozhat gondot fantasztikus – a még oly kritikus gyermekek elismerését is kiváltó – finomságokhoz jutni azok számára, akik nem tudnak, vagy nem akarnak tejet fogyasztani, de egyszerűen, költségkímélően szeretnék azt pótolni.
Ebben az olvasmányos kötetben megismerhetjük a szerző, Halászi Ildikó történetét, aki személyes tapasztalatain keresztül mutatja be a tejmentes élet kihívásait, és azt, hogy vezetett ez az út a Vegital létrehozásához. Ráébreszt arra, hogy a növényi italon nem csak a kókusztejet és a rizstejet kell érteni, hiszen meglepően sok gabona és olajos mag és gumó alkalmas növényi „tej” készítésére. Mindegyik alapanyaggal más és más íz világú italt kapunk, és – akár a receptektől egyéni ízlés szerint eltérve is – kedvünkre kísérletezhetünk, így találva meg azokat az italokat, amelyeket az egész család imádni fog.
A Csak a mentes őszi vásáron (2018.09.22-23) kóstolással egybekötött gépbemutató és workshop keretében ismerkedhetsz meg a növényi alapú tejpótló italok készítésének fortélyaival és az erjesztett italok, ételek készítésének mikéntjével, és beszélgethetsz a könyv szerzőjével is.
A téma iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk a Vegital Facebook-oldalát, a „Vegital, a tejmentes ital”-t. A népszerű „Vegital, ahogy mi szeretjük” zárt csoportban pedig továbbra is várjuk a jelentkezőket. Ez a csoport a növényi italkészítés jó hangulatú, baráti hangvételű, aktív klubja, amely nagy segítség a kezdeteknél és komoly támogatást nyújt a folytatásban.
Weboldal: www.vegital.hu
Facebook: www.fb.com/vegital.tejmentesital
Telefonszám: + 36 70 777 9220