Az anyagcsere, vagy metabolizmus egy orvosi és biokémiai fogalom, mely az élő szervezetekben végbemenő anyag-, energia- és információáramlást jelenti. Építő, anabolikus: az egyszerű anyagból összetett lesz, energiára van szükség hogy a környezetből felvett anyagok a sejtekbe épüljenek. A lebontó, azaz katabolikus anyagcserekor az összetett anyagok lebontódnak egyszerű anyagokra, energia termelődik. A folyamatokat különféle enzimek végzik.
Azaz mindent, amit megeszünk, testünknek fel kell dolgozni, meg kell emészteni, és el kell különíteni a felhasználhatót a felhasználhatatlantól. A hasznos anyagoknak el kell jutniuk testünk minden egyes sejtjébe, míg a szükségtelen anyagoknak a lehető leggyorsabban el kell távozniuk. Az anyagcserének köszönhetően el vagyunk látva energiával (hő), ebből kifolyólag fel tudnak épülni a testünket alkotó anyagok (növekedés, gyarapodás, regenerálódás), illetve képesek vagyunk a testfunkciók elvégzésére, megtartására.
Ha azonban túl sok építőanyagot juttatunk szervezetünkbe, amelyet nem tud azonnal elfogyasztani ės átalakítani, zsír formájában fogja azt tárolni. Ha túl keveset, akkor azt testünk éhezésnek érzékeli, és az anyagcserét lelassítva tárolni, raktározni kezd. Ha ezeket a negatív hatású folyamatokat gyakran ismételjük, például sikertelen fogyókúrák formájában, metabolikus szindróma is kialakulhat, mely az anyagcsere komoly zavara.
Ha azonban túl sok építőanyagot juttatunk szervezetünkbe, amelyet nem tud azonnal elfogyasztani ės átalakítani, zsír formájában fogja azt tárolni. Ha túl keveset, akkor azt testünk éhezésnek érzékeli, és az anyagcserét lelassítva tárolni, raktározni kezd. Ha ezeket a negatív hatású folyamatokat gyakran ismételjük, például sikertelen fogyókúrák formájában, metabolikus szindróma is kialakulhat, mely az anyagcsere komoly zavara.
Meg kell tehát találnunk azt az állapotot, ahol ideálisan, egyensúlyban működik az anyagcsere. Amíg viszont úgy találjuk hogy serkentésre szorul, az alábbi trükköket vethetjük be:
- Ne egy főétkezéskor együnk sokat, mely nagyon leterheli a hasnyálmirigyet valamint az emésztőrendszert, hanem osszuk fel 5-6 kisebb étkezésre. Az az ideális ha ezeknek az időpontját minden nap ugyanakkorra tudjuk időzíteni- ha nem is percre pontosan, de félórás igazításokra törekedjünk.
- Fogyasszunk sok folyadékot. A máj és a vese akkor tudja jól ellátni méregtelenítő munkáját, ha nem küzd folyadékhiánnyal. Ez a bevitel mindenképpen víz legyen, ne üdítő, kávé.
- Iktassunk be sok ballasztanyagot, azaz növényi rostot. Ezek az anyagok vizet kötnek meg a szervezetünkben, serkentik a bélműködést, lerövidítve a táplálék áthaladását-azaz gyorsítva az anyagcserét.
- Ne felejtsük el a C vitamint: C-vitamin nélkül a szervezetünk nem képes előállítani a noradrenalin nevű hormont, aminek ki kellene vonnia a zsírokat a sejtekből. A napi ajánlott C-vitamin-mennyiség 500 milligramm és három gramm között van.
A karcsúsító vitamin megtalálható a citrusfélékben, a paprikában, a málnában, a savanyú káposztában, a borsóban, a spárgában, de vitaminkészítmény formájában is magadhoz veheted.
Huszár Zsuzsanna
táplálkozási szakértő
www.etrendezo.info