Az evés természetes része az életünknek, energiát ad, örömöt nyújt, közösségi élményt teremt. Van azonban, amikor az étel több lesz, mint táplálék, egyfajta vigasz, kapaszkodó, menekülési út. Ezt nevezzük érzelmi evésnek.
Érzelmi evésről akkor beszélünk, amikor nem a valódi éhség vezérel minket, hanem egy érzés, amivel nehéz szembenézni. Lehet ez stressz, feszültség, szomorúság vagy akár unalom. Az evés ilyenkor megnyugvást ad, eltereli a figyelmünket a nehéz érzésekről és átmenetileg csillapítja a belső feszültséget. A megkönnyebbülés azonban rövid ideig tart, majd gyakran bűntudat, szégyen vagy csalódottság követi, ami újabb evéshez vezethet.
Fontos hangsúlyozni, hogy az érzelmi evés nem gyengeség. Inkább egy tanult megküzdési mód. Már gyerekkorunkban sokszor étellel vigasztaltak vagy jutalmaztak minket: ha sírtunk, kaptunk egy sütit, ha jól teljesítettünk, fagyival ünnepeltünk. Ilyenkor nemcsak az étel ízét tanultuk meg élvezni, hanem azt is, hogy az ételhez érzelmi töltet kapcsolódik. Ez a tapasztalat észrevétlenül beépül a felnőttkori szokásainkba, és meghatározza az ételhez fűződő viszonyunkat.
Ráadásul a minták generációról generációra öröklődnek. A család ételhez fűződő viszonyát sok minden alakítja: mennyire volt bőséges vagy szűkös az asztal, előfordult-e hiány, éhínség, vagy éppen az étel volt a szeretet és gondoskodás fő kifejezőeszköze. Ha a szüleink vagy nagyszüleink az ételt tekintették a biztonság, a szeretet vagy a feszültségoldás eszközének, nagy eséllyel mi is ezt a mintát visszük tovább. Így válhat az étel nemcsak biológiai szükségletté, hanem családi „nyelvvé” is, amellyel érzelmeket fejezünk ki, sokszor kimondatlanul.
Az érzelmi evés felismerése az első lépés a változás felé. Ha legközelebb azon kapod magad, hogy automatikusan a hűtőhöz mész, próbáld megállítani magad egy pillanatra: Valóban éhes vagyok? Vagy inkább feszültséget, unalmat, szomorúságot érzek? Ez a rövid önvizsgálat segíthet tudatosítani, mi zajlik bennünk és elérni azt, hogy ne automatikusan reagáljunk, hanem valódi választ adjunk a szükségleteinkre.
A következő lépés az, hogy alternatívákat keresünk. A cél nem az, hogy teljesen kizárjuk az ételt az érzelmeink kezeléséből, hanem hogy legyen választási lehetőségünk, és más utakat is találjunk a megkönnyebbüléshez – legyen az egy légzőgyakorlat, egy séta, egy beszélgetés vagy néhány perc csend magunkkal.
Az étel megmaradhat, mint öröm, élmény és tápláló erőforrás. A lelki éhséget azonban csak mi magunk tudjuk csillapítani, azáltal, ha szeretettel, figyelemmel és kíváncsisággal fordulunk az étkezési szokásaink felé, és kapcsolódunk a valódi szükségleteinkhez és önmagunkhoz.
Elérhetőségek:
Weboldal: www.tudatosanegyel.hu
Facebook: @tudatosanegyel
Instagram: @tudatosanegyel
A cikkben használt fotók forrása: freepik.com
