„Hiszem, hogy a szépséghez vezető úton a legfontosabb a bőrfelszín egészséges működésének helyreállítása, a természetes ragyogás előcsalogatása!”
Ez a hitvallása Both Tímeának, aki 2016-ban indította útjára a Herbsgarden márkát. Tímea kozmetikusként kezdte a pályáját, amely során volt alkalma nagyon sokféle terméket kipróbálni. Egy közös volt minden általa használt márkában: a vendégek bőre a kezelések után gyönyörű volt, azonban, amikor legközelebb jöttek hozzá, ismét elölről kellett kezdeni mindent, ugyanis akármennyire is igyekeztek, senki sem tudta otthon is fenntartani bőre állapotát. Ekkor kezdett el a kész arckrémekhez növényi olajat keverni, és így érni el a kívánt hatást.
A következő lépés 2012-ben az első saját, valódi éjszakai arckrém elkészítése volt. Ekkor gőzerővel indult be minden, ugyanis a jó tapasztalatok miatt egyre többen szerették volna kipróbálni ezt a krémet. Több végzettség megszerzése és hosszas tanulási folyamat során jutott el Tímea oda, hogy 2016-ban már csak fejlesztéssel kezdett el foglalkozni, 2017-ben pedig létrejött a Herbsgarden kozmetikumokat forgalmazó vállalkozás.
Kezdetben arckrémekkel és szérumokkal indultak, majd utána fordultak jobban a ránctalanítás felé, és találták meg ezzel a saját célközönségüket. Éppen ezért fejlesztették ki a Well-aging termékcsaládot azon korosztály számára, akiknek a bőrük állapota koncentráltabb törődést igényel. Az ezekben az arckrémekben található bio-aktív komponensek és klinikailag igazolt anti-aging hatású gyógynövény kivonatok felerősítik egymás hatását, nagyban csökkentik a bőr megereszkedését, hozzájárulnak az arc kontúrjának megőrzéséhez, javítják a feszességét, rugalmasságát, valamint tartós lifitinghatást nyújtanak a kollagénszintézis fokozása által. A cég kínálatában az arckrémtől a szérumig, a testápolókrémektől az ajakápolásig mindenki találhat magának megfelelőt, arról nem beszélve, hogy hamarosan megjelenik a legújabb fejlesztésük, a selymes hatású testolaj 3 különböző illatban. Tegyetek ti is egy próbát a Herbsgarden-termékekkel! Érdemes!