Dr. G. Kiss Orsolya háziorvos, farmakológus, táplálkozástudományi szakember már több hazai ismert embernek és sok-sok fogyni vágyó vagy ételintoleranciával élőnek volt segítségére abban, hogy olyan rostban gazdag táplálkozási rendszert alakítsanak ki, amely különösebb erőfeszítés nélkül, életvitelükhöz illeszthetően egy hosszan tartható és egészséges megoldás lehet számukra. Nem mindenki tudja, hogy a rostok lassítják a szervezetben a cukor felszívódását, illetve a víz megkötésével telítenek, így csökkentve az éhségérzetet, ezáltal pedig sokkal sikeresebben lehet velük fogyni.
A vízben oldódó rostok bármilyen folyadékkal keveredve képesek felvenni a saját súlyuknak közel tizenötszörösét, és így alakulnak át zselészerű masszává. Ezzel lassítva a táplálék áthaladását a vékonybélben, ez az oka az éhségérzet csökkenésének. A kalóriamentes rostok pedig garantáltan hozzájárulnak a fogyáshoz. Emellett a magas rosttartalom adja szervezetünk egészséges bélflórájának az alapját. Az Orsolya által kidolgozott DotsDiet termékek kifejezetten a rostdús táplálkozást szolgálják, így nagy segítséget tudnak nyújtani azoknak, akik a rohanó életmódjuk mellett szeretnének egészségesen táplálkozni, esetleg fogyni, vagy csupán ebben a stresszes világban egy praktikus, gyors, ugyanakkor egészséges megoldást keresnek. Az inzulinrezisztenseknek és a cukorbetegeknek sem kell lemondaniuk erről a finomságról, de a vegánok is bátran fogyaszthatják ezeket az élelmiszereket.
Azontúl, hogy a termékcsalád magyar fejlesztésű és gyártású, Orsolya mint orvos és 4 gyermekes családanya áll a brand mögött, amelyben nemcsak rostdús vegán finomságok vannak a tudatos életmóddal élők számára, hanem egy teljesen személyre szabott életmódprogram is. A választék bőséges. A diétás Mogyorós-csokoládé ízű shake tavaly tavasszal elnyerte a Superior Taste Award arany csillagát Belgiumban, míg a Diétás FIBER BAR sós karamella ízű rostszelet 2023 őszén a FOODBEV Awards növényi alapú innovációs díjának ajánlását kapta meg a növényi alapú funkcionális termékek kategóriájában, 2024-ben pedig a Just Clear Awardon Az év legfittebb rost alapú termékcsaládja díjat is bezsebelte. A DotsDiet diétás termékcsalád Dots-shake-eket bárhová magaddal viheted, sőt nyáron már a Rossmann üzleteiben is megvásárolhatod. Dobj be egy shake-et Te is!
Elérhetőség:
Weboldal: dotsdiet.hu
Facebook: DotsDiet
Instagram: DotsDiet