Ne az időddel zsonglőrködj, inkább az energiáddal gazdálkodj!
Novemberben már szinte mindannyian érezzük, hogy ugyan a nappalok egyre rövidebbek, a teendőink listája viszont egyre hosszabb. A munkahelyeken megkezdődik az év végi hajrá, jönnek a lezárandó projektek, határidők, beszámolók. Közben otthon is sűrűsödik az élet: iskolai dolgozatokra készülés, évvégi programok, családi feladatok és lassan már a karácsonyi készülődés is felkerül a listára.
És persze minden sürgős.
„Ezt még idén be kell fejezni!”
„Ezt már nem halaszthatjuk januárra!”
„Karácsony előtt még mindenképpen…”
Mintha egy láthatatlan versenyben vennénk részt. Egyre gyorsabban próbálunk haladni, egyre több feladatot zsúfolunk a napjainkba, és közben abban reménykedünk, hogy majd az ünnepek alatt végre megpihenhetünk.
Csak ezzel van egy kis probléma.
Ha az ünnepekig teljesen kimerítjük magunkat, lehet, hogy éppen arra nem marad energiánk, amiért az egészet csináltuk.
A családunkra. Az együttlétre. Az örömre. Saját magunkra.
Az egyensúly nem azt jelenti, hogy mindennek ugyanannyi idő jut.
Amikor munka–magánélet egyensúlyról beszélünk, sokaknak egy mérleg jut eszébe. Az egyik serpenyőben a munka, a másikban a család, a párkapcsolat, a barátok, a hobbi és a pihenés. Mintha akkor lenne rendben az életünk, ha mindkét oldalra pontosan ugyanannyi idő jutna.
Pedig az egyensúly nem feltétlenül egyenlő időelosztást jelent. Vannak időszakok, amikor természetes, hogy a munkánk nagyobb figyelmet igényel. Máskor a családunk, a párkapcsolatunk vagy éppen a saját egészségünk kerül előtérbe. A kérdés sokkal inkább az, hogy van-e beleszólásunk abba, mire fordítjuk az időnket és az energiánkat, és jut-e elegendő lehetőségünk a feltöltődésre is.
Mert hiába töltünk sok időt a családunkkal, ha közben fejben még mindig a munkahelyi problémákat oldjuk meg. És hiába van szabad esténk, ha annyira kimerültünk, hogy már semmihez nincs kedvünk. Az egyensúly tehát nem pusztán időbeosztási kérdés.
A többes szerepvállalás: teher vagy erőforrás?
Életünk során egyszerre több szerepben is jelen vagyunk.
Lehetünk munkavállalók, vezetők, vállalkozók, szülők, társak, barátok, gondoskodó családtagok. És valahol ezek között ott vagyunk mi magunk is, a saját szükségleteinkkel, vágyainkkal és céljainkkal.
A pszichológia hagyományos szerepkonfliktus-elméletei szerint nehézség akkor keletkezik, amikor a különböző életterületek elvárásai összeütközésbe kerülnek. Például amikor a munkahelyünkön túlóráznunk kellene, miközben otthon is szükség van ránk.
De vajon tényleg csak teher lehet, ha több szerepben kell helytállnunk?
A többes szerepvállalás nemcsak terhelést, hanem erőforrásokat is jelenthet. A munkánk adhat sikerélményt, önbizalmat, anyagi biztonságot és társas kapcsolatokat. A családunk pedig érzelmi támogatást, szeretetet, biztonságot és feltöltődést.
S ezek a pozitív élmények át is vihetők egyik életterületről a másikra. Gondoljunk csak bele: egy jól sikerült munkanap után lehet, hogy türelmesebbek, energikusabbak vagyunk otthon. Egy szeretetteljes családi hétvége után pedig új lendülettel térünk vissza a munkába.
Vagyis nem feltétlenül a szerepeink számával van probléma, hanem azzal, ha az elvárások tartósan meghaladják a rendelkezésünkre álló erőforrásokat.
Mikor könnyebb megteremteni az egyensúlyt?
Sokat számít, milyen környezetben próbálunk helytállni.
Könnyebb egyensúlyt teremteni, ha van valódi támogatásunk. Ha a családi feladatok nem automatikusan egyetlen emberre hárulnak. Ha a munkahelyünkön van mozgásterünk, kiszámíthatóbbak az elvárások, és nem kell állandóan bizonyítanunk, hogy minden körülmények között elérhetők vagyunk.
Fontos a döntési szabadság is.
Egészen másként élhetünk meg egy sűrű munkanapot, ha mi magunk választottuk, mint amikor úgy érezzük, nincs lehetőségünk nemet mondani.
És persze sokat számít az is, milyen elvárásokat támasztunk saját magunkkal szemben.
Mert néha nem is a környezetünk követeli tőlünk a legtöbbet. Hanem mi magunk. Csakhogy, ha mindegyik szerepünkben folyamatosan a maximumot várjuk el magunktól, könnyen kialakulhat egy állandó elégedetlenségérzés. Mindig lesz valami, amit még jobban, gyorsabban vagy tökéletesebben lehetett volna megcsinálni.
A perfekcionizmus és a teljesítményhez kötött önbecsülés ilyenkor különösen megnehezítheti a pihenést. Ha az értékességünket ahhoz kötjük, mennyit teljesítünk, akkor a megállás szinte egyenlővé válhat a kudarccal. Ráadásul a bűntudat is könnyen megjelenik:
Ha dolgozom, úgy érzem, nem vagyok eleget a családommal.
Ha a családommal vagyok, a félbehagyott munkán jár az eszem.
Ha pedig végre magamra szánnék egy kis időt, rögtön megszólal a belső hang:
„Most tényleg erre van időd?”
Pedig a pihenést nem kell kiérdemelni.
A feltöltődés nem jutalom azért, mert minden feladatunkkal végeztünk. Hanem alapvető szükséglet.
A tartós túlterheltség nemcsak a hangulatunkra és a kapcsolatainkra lehet hatással. A szervezetünknek is szüksége van arra, hogy az igénybevételt regeneráció kövesse. Ha azonban folyamatos készenlétben élünk, és a pihenés rendszeresen háttérbe szorul, megjelenhetnek a tartós stressz testi és lelki következményei, ami hosszabb távon a hozzájárulhat a kiégés kialakulásához is. A kiégés nem egyszerűen azt jelenti, hogy elfáradtunk. Jellemzője lehet többek között a kimerültség, a munkától való mentális eltávolodás vagy cinizmus, valamint a csökkenő motiváció és hatékonyságérzés.
És ami különösen fontos: nem biztos, hogy az első figyelmeztető jel az lesz, hogy már nem bírjuk tovább. Sokszor sokkal korábban kezdődik. Azzal, hogy egyre kevesebb dolognak tudunk örülni. Hogy türelmetlenebbek vagyunk azokkal, akiket szeretünk. Hogy a szabadidőnkben sem tudunk igazán kikapcsolni. Vagy hogy a hétvégék már nem elegendők a regenerálódáshoz.
A tartós vagy visszatérő panaszokat természetesen nem szabad automatikusan a stressznek tulajdonítani: szükség esetén orvosi kivizsgálás is indokolt.
7 jel, hogy megbillent az egyensúly – és 7 dolog, amit már ma megtehetsz
1. Reggel is fáradtan ébredsz.
Lehet, hogy nem egyszerűen több alvásra, hanem jobb minőségű regenerációra is szükséged van.
Mit tehetsz? Próbálj következetesebb lefekvési időt kialakítani, és lefekvés előtt legalább fél órával letenni a munkát és a képernyőt. Ha a kimerültség tartós, érdemes utánajárni az okának.
2. Egyre türelmetlenebb vagy.
Apróságokon bosszankodsz, könnyebben felemeled a hangod, és olyan helyzetek is kibillentenek, amelyek korábban nem.
Mit tehetsz? Mielőtt reagálsz, adj magadnak néhány percet. Figyeld meg, mi van az ingerültséged mögött: fáradtság, éhség, túl sok inger, esetleg egy ki nem mondott szükséglet?
3. Állandóan jár az agyad.
Munka után is a feladatokon gondolkodsz, este fejben listázol, és még a pihenés közben is úgy érzed, valamit csinálnod kellene.
Mit tehetsz? Alakíts ki egy napzáró rutint. Írd le a másnapi három legfontosabb feladatot, majd tudatosan zárd le a munkanapot. Ami felkerült a listára, azt nem kell egész este fejben tartanod.
4. Már az örömteli dolgokra sincs energiád.
Elmaradnak a baráti találkozók, a mozgás, a hobbik. Mindenre azt mondod: „Majd, ha lesz időm.”
Mit tehetsz? Ne a maradék időből próbálj feltöltődni. Tervezz be előre olyan tevékenységeket, amelyek örömet adnak, még ha csak rövid időre is.
5. Egyre gyakrabban jelentkeznek testi panaszaid.
Feszül a nyakad, fáj a fejed, érzékenyebb a gyomrod, vagy egyszerűen állandóan fáradtnak érzed magad.
Mit tehetsz? Figyeld meg, mikor jelentkeznek a tünetek, és milyen terhelés előzi meg őket. Építs be rendszeres mozgást, szüneteket, megfelelő étkezést és folyadékbevitelt. Visszatérő panaszokkal fordulj orvoshoz.
6. Mindenre igent mondasz, pedig már semmi nem fér bele.
Folyamatosan mások igényeit helyezed előtérbe, miközben a saját szükségleteid egyre hátrébb kerülnek.
Mit tehetsz? Gyakorold az asszertív kommunikációt. Például: „Szeretnék segíteni, de ezt most nem tudom vállalni.” Nem kell minden nemet hosszan megmagyarázni.
7. Bűntudatod van, ha pihensz.
Amint leülsz, máris eszedbe jut valami, amit még meg kellene csinálni vagy lelkiismeret-furdalásod lesz.
Mit tehetsz? Próbáld meg átkeretezni a pihenést. Ne elvesztegetett időként tekints rá, hanem a testi-lelki működésed fenntartásához szükséges tevékenységként.
December 31. csak egy dátum. Nem a világ vége.
Az év végi hajtás egyik legnagyobb csapdája, hogy hajlamosak vagyunk minden feladatot sürgősnek és halaszthatatlannak érezni.
Pedig érdemes időnként megkérdezni magunktól: Valóban meg kell ennek történnie még idén? Mi történik, ha csak januárban készül el? Mi az, ami tényleg fontos? És mi az, amit pusztán megszokásból, megfelelésből vagy a saját túlzott elvárásaink miatt hajszolunk?
Természetesen vannak valódi határidők, amelyeket tartanunk kell. De nem minden decemberre tervezett feladat életbevágó. Az év vége egy naptári fordulópont. Nem pedig bizonyítvány arról, mennyit érünk.
És talán éppen most, az ünnepek közeledtével lenne érdemes feltennünk a kérdést:
Milyen állapotban szeretnék megérkezni a karácsonyi ünnepekhez?
Teljesen kimerülten, ingerülten, úgy, hogy már csak túlélni szeretnénk az ünnepeket? Az energiánk nem végtelen. Ezért érdemes megfigyelni a saját energiaháztartásunkat:
Mi az, ami rendszeresen lemerít? Mi az, ami valóban feltölt? És vajon van-e egyensúly az energiabevitelünk és az energiafelhasználásunk között?
Talán érdemes erre odafigyelnünk, hogy évvégére egyben maradjunk. Hogy maradjon bennünk figyelem, türelem és energia azokra a dolgokra, amik igazán fontosak.
Gyulai Krisztina
Egészség és életvezetési coach, mentor
Stresszkezelési facilitátor
Képek forrása: Pixabay